Belföld

Fel kell újítani az összes budapesti hidat

Nemrég a Lágymányosi hídról levezető Gubacsi úti felüljáró támfala leomlott. A megrongálódott rész helyreállításán már dolgoznak, ám az eset ráirányította a figyelmet a budapesti hidak rossz állapotára – írja a Népszava.

A hét budapesti Duna-híd közül hatot néhány éven belül fel kell újítani. Közülük a leginkább sürgető a Margit-híd teljes rekonstrukciója. A rendszeresen nyilvánosságot kapó hírek ellenére sem kell attól tartani, hogy összeomlik a Margit híd, de a folyami átkelő teljes rekonstrukciója sokáig már nem halogatható. Csanádi Csaba, az FKF Rt. közútfenntartási igazgatója közölte: az ehhez szükséges tervezési és előkészítési munkák fedezete megvan a főváros költségvetésében, ám a munkák elkezdésének időpontjáról egyelőre nincs döntés.

A többi Duna-híd ennél lényegesen jobb állapotban van, ám a legtöbbjüknél néhány éven belül szintén számolni kell kisebb-nagyobb felújításokkal. Valójában a főváros hét Duna-hídja közül nincs olyan, melyhez ne kellene hozzányúlni. A hidak egyes elemeinek esetenként néhány tíz- vagy százmillió forintba kerülő felújítása vagy egy több milliárdba kerülő teljes rekonstrukció azonban még csak a kisebbik gond. A nagyobb az, hogy kevés a híd. Ez már – a politikai akaraton kívül – több tízmilliárd forintos tételt jelent.

A közútfenntartási igazgató tájékoztatása szerint ebben az évben a Duna-hidak fenntartására 172 millió forintot fordítanak, szemben a tavalyi 98 millióval. Ez az összeg azonban csak az állagmegóvást, a napi karbantartást fedezi, a különböző kisebb-nagyobb rekonstrukciós munkákra ezen felül, közbeszerzési eljárással költ a főváros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik