Belföld

Életet követelt a vihar

A Sopron melletti Zsirán halálos tragédiát is okozott a vihar hétfőn délután, amikor villámcsapás ölt meg egy építkezésen dolgozó fiatalembert. Az ország több megyéjében és a fővárosban is problémát okoztak a hétfői felhőszakadások, a víz pincéket, alacsonyabban fekvő helyiségeket öntött el.

Halálos tragédiát okozott a vihar a Sopron melletti Zsirán hétfőn délután; villámcsapás ölt meg fiatalembert – közölte a rendőrség. A baleset egy lovarda építkezésén történt, ahol az építőmunkások és a lovak gondozói a vihar elől egy fedett részre húzódtak. Egyikük, egy 20 éves simasági fiatalember visszaszaladt valamiért, hogy megmentse az elázástól. Eközben csapott le rá a villám, amely a nyaka jobb oldalán ment be és a bal bokáján távozott. A villám erejét mutatja, hogy a szerencsétlenül járt fiatalember, aki egyből szörnyethalt, nyakláncát is megolvasztotta – mondta Kocsis Tünde őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Budapesten a reggeli felhőszakadást követően a tűzoltóknak mintegy 30, Pest megyében 189 helyszínre kellett kivonulniuk a pincéket, alacsonyabban fekvő helyiségeket, műhelyeket elöntő víz miatt.

A Baranya megyei Nagytótfalun három házból mintegy húsz lakót kellett kiköltöztetni egy felhőszakadást követően.

Tolna megyében a kora délutáni heves esőzés vasúti pályát rongált meg. Bonyhádon és környékén a felhőszakadás miatt a katasztrófavédelmet 24 helyre riasztották.

A lezúduló víz és sár miatt másfél órán át járhatatlan volt Alsóbörzsönynél a Bátaszék – Bonyhád közötti út egy szakasza, csak délután háromnegyed négykor indulhattak a feltorlódott járművek. Alsóbörzsönyben egy lakóház főfalát is alámosta a víz, annak megerősítéséről, aládúcolásáról intézkednek.

Bács-Kiskun megyében Kalocsáról és a környező településekről 30-40 bejelentés érkezett a tűzoltókhoz.

Százhalombattán egy lakóház hátsó tűzfalát annyira alámosta az eső, hogy ki kellett költöztetni a lakókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik