Belföld

Nincs győztes

A FigyelőNet által megkérdezett szakértők eltérően értékelik a péntek délutáni vitát, abban azonban egyetértenek, hogy nem lehet egyértelmű győztest hirdetni. Egy médiakutató szerint Gyurcsány Ferenc dominálta a vitát, a politológusok szerint azonban legfeljebb etap-győzteseket lehet hirdetni.

Nem lehet győztest vagy vesztest hirdetni, legfeljebb az egyes témáknál lehet jobbnak ítélni az egyik vagy a másik felet – mondta Kumin Ferenc politológus a FigyelőNetnek. Hozzátette, a beszélgetés Orbán szempontjából jól meg volt komponálva, hiszen Gyurcsány az esemény házigazdája volt, és az ellenzéki politikus ezt kihasználva a beszélgetés elején csak pár szóban válaszolt.

„Orbán Viktor egyértelműen megnyerte a beszélgetés elejét azzal, hogy közgazdasági alapot sem nélkülöző javaslataival meghatározta a beszélgetés napirendjét. A másik oldalon azonban Gyurcsány Ferenc kiegyenlített a gázáremeléses résznél” – véli Kumin Ferenc. Hangsúlyozta, míg Orbán Viktor a szokásos, „a kormány nem teljesítette ígéretét” érveléssel élt, addig Gyurcsány egy új kártyát tudott előhúzni és szakmailag fölé kerekedett.

Kérdéses a vita értelme

„Ami a külsőségeket illeti, érződött, hogy mind a ketten elveszítették a türelmüket bizonyos pontokon. Orbán Viktornak még mindig jobb a sminkje, Gyurcsány jobban izzadt, ami sosem jó. Ugyanakkor a Fidesz elnöke elkövette azt a hibát, hogy kilógott a lábszára a nadrág alól, így ebből a szempontból is döntetlen az állás” – összegezte Kumin Ferenc.

A szakértő elmondta, nem érti, miért volt szükség a vitára fél évvel a választási kampány kezdete előtt. „Nem lett volna szabad ilyen lehetőséget adni a riválisnak, és megadni az esélyt, hogy Orbán a végsőkig lebegtesse a találkozót. Ráadásul ilyen szűkített szakpolitikai vitát legfeljebb pénzügyminiszterek szoktak folytatni” – vélekedik Kumin Ferenc. Hozzátette, nem volt sok politikai haszna a kezdeményezésnek, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként ott mondja el a gondodatait ahol akarja, ehhez nem kell az ellenzéki elnök asszisztálása.

A vita segített a választóknak

A közvélekedéssel szemben úgy vélem, hogy volt értelme a beszélgetésnek álcázott vitának: segíthette a választókat az eligazodásban, ráadásul végre – a habitusbeli eltéréseken túl – olykor tartalmi különbségek is előkerültek – mondta Török Gábor, a Visionconsulting igazgatója a FigyelőNetnek. Hozzátette, Gyucsány Ferenc pozícionálási kísérlete arra irányult, hogy a komoly, felelős miniszterelnök és a felelőtlen, mindenkinek mindent megígérő ellenzéki politikus közötti különbségre irányítsa a figyelmet, illetve igyekezett “megfogni”, szerepéből kizökkenteni riválisát.

„Racionálisnak szánt érvelésével szemben azonban Orbán Viktor világos, egyszerű és olykor leegyszerűsítő állításai feltehetően könnyebben befogadhatóak voltak a közvélemény többsége számára. A vita tétje megítélésem szerint erősen túlértékelt, nem hiszem, hogy ebből – bárkit is kiáltanak ki többen győztesnek – messze menő következtetéseket érdemes lenne levonni” – véli a szakértő.

Főlény volt csupán, nem győzelem

A FigyelőNet által megkérdezett kommunikációs szakember szerint a miniszterelnök végig fölényben volt, ő indította a vitát és ő volt az, aki a beszélgetés fonalát vitte. „Először idegesen nyitottak, a retorikájuk választékos volt és meggyőző. Gyurcsány felvett egy didaktikus stílust, eljátszotta, hogy ő a tanító, akire oda kell figyelni. Azt a benyomást keltette, hogy meggondolja, amit mond, néha szünetet tartott, hogy átgondolja, mit szeretne mondani. Ezzel szemben Orbán Viktor volt a tanuló, akinek figyelnie kellett” – mondta egy médiakutató a FigyelőNetnek, aki nem járult hozzá, hogy nevét közzétegyük.

Hozzátette, a Fidesz elnöke nem tudott a kormányfő fölé kerekedni, és amikor ezt megérezte, pökhendi és szemtelen lett, helyenként udvariatlan is. A szakértő szerint Orbán helyenként erős megjegyzéseket tett, és hibát vétett, amikor azt mondta, „ez egy buta vita”. A kommunikációs szakember szerint Orbán a vita elején volt a csúcson, amikor három javaslatát elmondta. „Ezzel együtt nem lehet győztest hirdetni, nem lehet megítélni, az emberek kit ítéltek meggyőzőbbnek” – mondta a médiakutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik