Belföld

Felmentették a rendőrkapitányt

Indoklás nélkül visszavonta a debreceni városi rendőrkapitány vezetői megbízatását Bene László, országos rendőr-főkapitány. Lelesz Györgynek várhatóan egy osztályvezetői posztot ajánlanak fel, amelynek elfogadásáról öt napon belül kell döntenie – írja a Népszava.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője ennél részletesebben nem kívánt reagálni az eseményekre. Nem is tehetné, hiszen a szolgálati törvény ezt nem teszi lehetővé. Úgy tudjuk, az ezzel kapcsolatos parancsot egy ma reggeli rendkívüli állományülésen hirdeti majd ki Debrecenben a megyei főkapitány, akinek egyúttal Lelesz helyettesítéséről is gondoskodnia kell. A szabályok értelmében a leváltott kapitánynak egy alacsonyabb, nem vezető beosztást kell felkínálni, amely várhatóan egy osztályvezetői szék lesz a megyei kapitányságon. Lelesznek öt napon belül kell dönteni arról, hogy az ajánlatot elfogadja-e vagy sem.

Bár a kapitányt indoklás nélkül távolították el posztjáról, szinte bizonyos, hogy a döntést a napokban meghozott vádemelések indokolják. Lelesz György mellett Sutka Sándor volt Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány, egykori két helyettese és öt további személy ellen is nemrég vádat emeltek hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt. Az eljárásban a vádlottak következetesen tagadták bűnösségüket, esetenként tettek ugyan ténybeli beismerő vallomást, de álláspontjuk szerint egyik terhükre rótt cselekménnyel sem sértették meg a büntető törvénykönyv rendelkezéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik