Jelenleg szakértői szinten, munkabizottságokban folyik az egyezkedés az 1997-es hágai nemzetközi bírósági döntés végrehajtásáról. A jövő év első felében elkészülhetne a vita lezárását jelentő megállapodás tervezete is, amelyet azonban mindkét ország kormányának jóvá kell hagynia – mondta el Bartus Gábor, a bősi tárgyalódelegáció tagja. Az aktus azonban elhúzódhat, mert mindkét államban parlamenti választásokat tartanak 2006-ban.
A szakember megerősítette azokat a lapértesüléseket, miszerint a gazdasági munkabizottságban a magyar fél bemutatta a vízlépcsőrendszer felépítésének eddigi költségeiről szóló elszámolást. Eszerint Szlovákia megközelítőleg hetven, míg Magyarország harminc százalékban járult hozzá az építkezés költségeihez. Az 1977-ben kötött eredeti vízlépcsőszerződés még ötven-ötven százalékos részesedésről szólt, de mint köztudott, hazánk végül lemondott a nagymarosi duzzasztó felépítéséről.
Ennek a számításnak azért van jelentősége, mert egy bonyolult súlyozási eljárás után levonható belőle az a következtetés, hogy Magyarországot mekkora hányad illeti a bősi vízlépcsőnél megtermelt villamos áramból. Tekintve, hogy hazánk már korábban jelezte, hogy áram helyett inkább több vizet kér az elterelés után pusztulásnak indult Szigetközbe, a számítás végső soron a vízmegosztásról kötendő megállapodás alapja lehet – mondta Bartus. A vízmegosztásnál ezenfelül azt is figyelembe kell venni, hogy ma a szigetközi Öreg-Dunába csak a folyó vízhozamának kevesebb mint húsz százalékát juttatja Szlovákia, pedig a határfolyó vizének fele hazánkat illetné.
Azt egyik ország sem vitatja, hogy a felek nem kötelezhetők a nagymarosi gát felépítésére, de a mesterséges bősi felvízcsatorna lebontására sem. Szlovákiának azonban az az érdeke, hogy a megállapodás minél később szülessen meg, hiszen addig is áramtermelésre használhatja a vízhozam nagy részét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
