Belföld

Az MDF saját sikereként értékeli Sólyom László megválasztását

A Magyar Demokrata Fórum szombati országos választmányi gyűlésén annak elnöke, Katona Kálmán kijelentette: a párt szavazatai döntően hozzájárultak Sólyom László megválasztásához.

Az MDF országos választmányának legfőbb témája a hétfőn és kedden lezajlott államfőválasztás volt. Mint Katona Kálmán, a párt országos választmányának elnöke elmondta, az MDF nyolc képviselője mind a három fordulóban Sólyom Lászlóra szavazott, amellyel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Sólyom László legyen Magyarország új köztársasági elnöke.

Katona Kálmán hangsúlyozta, az ülésen örömüket fejezték ki, hogy az MDF egykori országos elnökségi tagjából lett köztársasági elnök, akit egyébként még 1990-ben a párt javasolt alkotmánybírónak.

Katona Kálmán azonban kitért arra is, hogy “az elnökválasztás hordalékaként” felszínre került a Fidesz és a Nemzeti Fórum együttműködése, amely mozgások eddig rejtve maradtak. A Nemzeti Fórum képviselői a Fidesszel egyeztetve szavaztak át Szili Katalinra, majd az MDF-es képviselőket megrágalmazták. Ezt az országos választmány „politikai banditizmusnak” értékelte. Ezért az országos választmány támogatta, hogy Csapody Miklós, Karsai Péter és Herényi Károly pert indítson az őket megrágalmazó Áder János ellen.

A választmány az MTI értesülései szerint kimondta azt is, hogy az MDF és a Fidesz viszonya nem változott az elmúlt napok eseményei hatására, csak felszínre került az, ami eddig rejtve volt. Katona Kálmán “ridegnek” nevezte a párt viszonyát a Fidesszel. A választmányi elnök ismét kijelentette a párt azon álláspontját, hogy az MDF-nek jelenleg nincs természetes szövetségese a parlamentben, ugyanakkor együttműködik mindenkivel, aki vállalja a normális Magyarországért programot annak érdekében, hogy 2006-ban felelős konzervatív kormánya legyen Magyarországnak.

A választmány kiemelt néhány olyan célt, amelyek érdekében tevékenykedni fognak. Ezek: a korrupció elleni harc, az örökösödési adó eltörlése, a 45 éven felüli munkavállalók munkához juttatása, a gyermekszegénység megszüntetése, a vidék népességmegtartó erejének elősegítése, a határon túli magyarok kérdése. A választmányi elnök szerint az MDF 2006-ban is bent lesz a parlamentben, addig pedig “ügyek és programok mentén” fog szövetségeket kötni a párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik