Belföld

Látászavar a szavazófülkében

Láyer József fideszes képviselő Szili Katalinra szavazott, majd véletlenül egy aktával együtt szavazólapját is átnyújtotta egyik képviselőtársának. De a végén minden megoldódott.

Az elnökválasztás hangulatának feszültségét jelzi, hogy a voksolás alatt és után is rengeteg pletyka és feltételezés terjengett, hogy – a második forduló után összehívott rendkívüli ügyrendi bizottsági döntés ellenére – a Fidesz mégis ellenőrizte képviselői szavazatát. Egyesek szerint többen is boríték nélkül dobták az urnába voksukat, hogy a fideszes jegyző azt ellenőrizhesse, de az is elterjedt, hogy egyszerre többen tartózkodtak a szavazófülkében.

Burány Sándor egyenesen a választások tisztaságának megsértésével vádolta meg a legnagyobb ellenzéki párt frakcióját. Véleménye szerint ugyanis Láyer József fideszes képviselő Szili Katalin házelnökre szavazott, de ezt egy fideszes képviselőtársa észlelte, és új szavazólapot kéretett vele.

Láyer József elismerte, hogy valóban rossz név mellé tette az ikszet, ezt azonban látászavarral járó betegségével indokolta. Állítása szerint képviselőtársa, Kósa Lajos nem nézte meg a szavazólapját, csupán annyi történt, hogy miközben átnyújtott Kósának egy papírköteget, véletlenül a szavazólapot is hozzáfogta. Ezt azonnal észrevette, és visszakérte a voksolási cédulát. Ekkor látta, hogy rosszul szavazott, így új szavazólapot kért.


Erre egyébként módja van: csupán aláírásával igazolnia kell az eredeti cédula visszaadását, és az új lap felvételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik