Belföld

MSZP: rendkívüli kongresszus lesz szombaton

Szombatra rendkívüli kongresszust hívott össze az MSZP országos elnöksége. Hiller István szerint a koalíció marad, és személyi kérdésekről sem tárgyalnak majd.

Az MSZP országos elnöksége rendkívüli kongresszust hív össze szombatra – jelentette be Hiller István, az MSZP elnöke kedden Budapesten, a párt elnökségének ülése után. A pártelnök közölte: a kongresszust azért hívják össze, hogy az elmúlt napok eseményeit és a 2006-ig tartó kormányzás részleteit értékeljék és megvitassák, valamint a szükséges választási előkészületeket megtegyék.

Az országos elnökség esti ülésén létrehozta az Országos Választási Előkészítő Bizottságot, amelynek elnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett.

Mint mondta, kezdeményezik, hogy Sólyom László megválasztott köztársasági elnökkel még beiktatása előtt találkozzanak az MSZP vezetői.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy változni fog-e az MSZP és az SZDSZ viszonya, Hiller István azt mondta: “mi 2002-ben arra kaptunk felhatalmazást, hogy az országot koalícióban vezessük. A koalíció 2006-ig élni fog, és a kongresszuson nyilván az elmúlt napok, az elmúlt hetek eseményeinek értékelése is meg kell, hogy történjen”.

Egy másik kérdésre viszont, hogy van-e feszültség a két párt között, és úrrá tudnak-e lenni rajta, a pártelnök azt felelte: “kár lenne tagadni, amit mindenki tud, és mindenki, aki a politikára figyel, érez. Ugyanakkor felelősséggel tartozunk a köztársaságnak, és felelősséggel tartozunk ennek az országnak a jó kormányzásáért” – tette hozzá.

Hiller István arra a kérdésre, felmerült-e, hogy lemond a posztjáról, elmondta: “nem, én a szocialista párt kongresszusától az elnöki megbízatásomat két évre kaptam. Nem merült fel bennem, nem jutott eszembe, és nem is kívánok lemondani”. Közölte: a kongresszuson nem kér bizalmi szavazást személyéről. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kongresszuson nem lesz szó személyi kérdésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik