Belföld

Sólyom: mindegyik párt nyerne velem

Sólyom László, a köztársaságielnök-választás ellenzéki jelöltje szerint, ha megválasztják, egyik párt sem érezheti vesztesnek magát.

„Nem vagyok a Fidesz embere, nem vagyok az MDF embere” – szögezte le Sólyom László vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.

Szerinte, ha megválasztják, egyik párt sem érezheti úgy, hogy vereséget szenvedett, hiszen nem a rivális párt embere jött be, hanem egy civil jelölt, aki mindenkihez szólt és akit nagyon sokan tekintettek jelöltjüknek mind jobbról, mind pedig balról.

Az Alkotmánybíróság első elnöke, akit a Védegylet elnevezésű civil szervezet ajánlott minden parlamenti párt figyelmébe, hangsúlyozta: ezt a független jogállását meg fogja őrizni a harmadik szavazási forduló végéig.

Arra a kérdésre, hogy államfőként politikai alternatívát kíván-e nyújtani, Sólyom László kijelentette, komolyan gondolja azt a jelszót: „lehet másfajta politika”. A mai helyzetben, ha valaki méltósággal képvisel erkölcsi normákat, ha megköveteli az alkotmány tiszteletét, ha törődik a jövő nemzedékkel, ha sugároz magából egy mértéket, az már másfajta politika, hiszen úgy látszik, hogy a hétköznapi politika elvesztette a helyes mértéket – magyarázta a köztársaságielnök-jelölt.

Sólyom László ideálja a mozdulatlan elnök. „Az elnök nem ugrál és nem engedi, hogy ugráltassa bárki is. Az elnök megy a maga útján, nagyon szilárdan (…), akkor kell megszólalnia, ha tényleg nagyon nagy baj van, akkor viszont az ő kötelessége helyreállítani az alkotmányos rendet”.

Arra a felvetésre, hogy a szocialisták aggódnak, vajon Sólyom László köztársasági elnökként meghosszabbítaná-e Polt Pétert legfőbb ügyészi pozíciójában, vagy nem, a jelölt annyit mondott: nem szép dolog azt feltételezni, hogy politikai számításból bárkinek eleget tesz.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik