Belföld

Hétfőn indul a Sólyom-akció

Hétfőn indul a Sólyom-akció, Közép-Európa eddigi legnagyobb közúti ellenőrzése - adta hírül a Magyar Rádió.

A radio.hu értesülése szerint a rendőrök hat országban (Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban és Lengyelországban) fogják egyszerre ellenőrizni az autósokat. Azok az útvonalak jönnek számításba, melyek nemzetközi útvonalak, tehát több országon keresztül mennek – mondta Pausz Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

A Sólyom fedőnevű akciót Lamperth Mónika belügyminiszter javaslatára terjesztették ki Magyarországra és a környező országokra, erről – a Népszabadság értesülései szerint néhány hete a Salzburgi Fórum országainak budapesti tanácskozásán döntöttek.

Fokozott ellenőrzésre az autópályákon és más főutakon, valamint a határ-menti térségekben kell számítani. A rendőrök elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát, így például a biztonsági öv használatát, az autósok sebességét ellenőrzik majd, és gyakori lesz a szondázás is.

A nagyarányú ellenőrzés szomorú aktualitását adja, hogy csak szombaton országszerte 11 ember halt meg különböző közúti balesetekben. A tűzoltók is rengeteget dolgoztak, 237 esetben vonultak ki, ennek fele balesetek miatti műszaki mentés, fele tűzeset volt.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik