Belföld

Sólyom: a civil szféra jelölt államfőnek

Sólyom László a civil szféra jelöltjének tekinti magát az államfőválasztáson, az esélyeit egyelőre nem latolgatja, de bármelyik parlamenti frakció tagjaival szívesen találkozik, ha erre felkérik.

Az Alkotmánybíróság első elnöke pénteken annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy az ő jelölését támogatja a köztársasági elnöki tisztségre a Fidesz elnöksége.

Sólyom László elmondta: alkotmánybírói megbízatásához képest az államfői tisztség sokkal személyesebb. Nagyobb szerephez juthatnak morális gesztusok, a magatartás, a példaadás.

Arra a kérdésre, mit folytatna és miben változtatna Göncz Árpádhoz, illetve Mádl Ferenchez képest a köztársasági elnöki székben, Sólyom László hangsúlyozta: mindkettőjüket tiszteli és a jogállam, a jogállami értékek méltó képviselőjének tartja.

Sólyom László elmondta: pénteken délelőtt azzal kereste meg Orbán Viktor, hogy hétfőn a Fidesz frakciója elé terjesztenék, mint államfőjelöltet.

Beleegyeztem, hiszen mióta a Védegylet a képviselők figyelmébe ajánlott, erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy ezt az ügyet végigvigyem. A civil szféra jelöltjének tartom magam – fűzte hozzá Sólyom László.

Kérdésre válaszolva elmondta: a köztársaságielnök-választás eredményéről, az esélyekről nem szívesen bocsátkozik találgatásokba. A parlamenti frakciókkal eddig semmifajta egyeztetést nem folytatott, de ha erre felkérik, szívesen találkozik a képviselőkkel.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: pártja szerint rossz irány az, ha különböző logókkal látják el az államfőjelölteket. Ha az egyik oldal azt mondja, hogy a mi jelöltünk a civilek jelöltje, akkor a különböző közvélemény-kutatók egybehangzó mérése alapján az MSZP teljes nyugalommal jelenthetné ki, Szili Katalin házelnök az emberek jelöltje – közölte.

A szóvivő emlékeztetett rá: civil szervezeteknek sem jelölési, sem szavazati joga nincs a köztársaságielnök-választás során, az államfőt minimum ötven képviselő jelölheti, és az Országgyűlés tagjai, politikusok szavazhatnak a személyére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik