Belföld

A kabinet elfogadta a Start-programot

A kormány szerdai ülésén elfogadta a Start-programról szóló előterjesztést - közölte a kormány ülését követő sajtótájékoztatón Batiz András.

A szóvivő tájékoztatása szerint a javaslat definíciója szerint pályakezdőnek az számít, aki tanulmányait befejezte, vagy megszakította, 25 év alatti, vagy felsőfokú végzettségű 30 év alatti fiatal, és nincs munkaviszonya.

A program értelmében a munkáltató a Start kártya kétéves érvényessége alatt kedvezményeket, például az egészségügyi hozzájárulás fizetése alóli mentességet kap. A munkáltatót az első évben az általa foglalkoztatott pályakezdő munkabére 15 százalékának, a második évben 25 százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli.

A kormányszóvivő hozzátette, hogy a járulékkedvezmény legfeljebb a minimálbér másfélszeresének vagy kétszeresének megfelelő járulékalap után vehető igénybe, a foglalkoztatott végzettségétől függően.

Batiz András elmondta azt is, hogy az október 1-jétől hatályba lépő kedvezményeket az ösztöndíjasokat foglalkoztatók is igénybe vehetik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik