Belföld

Posztján marad a fővárosi főépítész

Posztján marad Budapest főépítésze, a zöld területek beépítését ellenző Schneller István - közölte a főpolgármester kedden. Demszky Gábor bejelentette, hogy a főépítészt munkáját egy szakértői testület segíti majd.

A főépítészt sok kritika érte a külső kerületek részéről, mivel nem támogatott olyan övezetátsorolásokat, amelyek csökkentenék a zöld területeket – emlékeztetett Demszky Gábor. Az emiatt “nagy nyomás” alatt lévő főépítészei iroda előkészítésében “egy reális kompromisszumokon” nyugvó településszerkezeti tervmódosítás kerül szerdán a Fővárosi Közgyűlés elé – mondta a főpolgármester. Hozzátette: a főváros hosszú távú fejlesztési érdekeit szolgáló kerületi javaslatokat elfogadták, a városrészek övezetátsorolási javaslatainak többségét azonban elutasították.

Demszky Gábor a jövőben azt szeretné, ha több építészeti tervpályázatot írnának ki, egyebek közt a Közraktárak, az Óbudai Gázgyár és a Városháza fejlesztésére. A főpolgármester közölte: “azért, hogy ezeket az építész pályázatokat megfelelő színvonalon tudják kiírni” a jelenlegi építész zsűrik mellett létrehoznak egy neves szakemberekből álló építész kollégiumot.

Ennek a jövő héten megalakuló testületnek a feladata lesz az is, hogy Budapest arculatának formálásában részt vegyen, javítsa azt. Az építész kollégiummal szeretnének nyitni a szakma felé, amely szerint “nem elég modern, nem elég nyitott, túlságosan konzervatív a főépítész” – mondta a főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik