Belföld

Olvasóink szerint Magyar Bálint a ludas

Kedden lezárult a FigyelőNet szavazása, amelyben arról kérdeztük meg olvasóinkat, kit tartanak felelősnek a botrányos érettségiért. A szavazatok két válasz között oszlottak meg leginkább: Magyar Bálint és a politikailag motivált elkövetők között.

A reprezentatívnak nem nevezhető felmérés eredménye szerint Magyar Bálintot okolják a legtöbben azért, hogy a tételek idő előtti kiszivárgásával botrányba fulladt az érettségi, új feladatlapokat kellett nyomtatni, sőt, a matematika érettségit meg kell ismételni.

Az összesen 6346 szavazó 45,3 százaléka – 2876 fő – klikkelt az oktatási miniszterre, de nem sokkal marad el mögötte az ismeretlen, politikailag motivált elkövető sem. A szavazók 43,2 százaléka  – 2739 fő – gondolja úgy, nem véletlen, hogy a diákok előre megtudták a tételeket: valaki vagy valakik politikai célzattal, előre kitervelve szivárogtatták ki.

Csak 2,6 százalék vélte úgy, hogy egy főosztályvezető, és 4,5 százalék, hogy az iskolaigazgatók tehetnek arról, hogy sok diák nem az érettségi napján szembesült először az érettségi kérdésekkel. 4,4 százalék szerint pedig senki sem tehető felelőssé a történtekért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik