Belföld

Közérdekű területté nyilvánítást sürget Vecsés

Vecsés önkormányzata így kisajátíthatja azt a város mellett húzódó, összesen 200 hektárnyi szántót, amelynek hozzávetőleg 830 tulajdonosa van.

Mivel a tulajdonosok az árakban nem tudnak megegyezni, egyelőre megtorpantak a fejlesztések – közölte a település polgármestere.

Bükk László elmondta, hogy az ügyben a gazdasági tárcához fordul a folyamat felgyorsítását kérve. Érvelése szerint erre azért lenne szükség, mert a ferihegyi repülőtér küszöbön álló bővítése és M0-ás körgyűrű újabb szakaszának elkészülte következtében Vecsés és a szomszédos települések ugrásszerű fejlődés előtt állnak, befektetők sora érdeklődik az önkormányzatoknál. Várhatóan a nemzetközi repülőtérhez kapcsolódó új logisztikai központok, óriás raktárak, lakótelepek éppen a kérdéses földterületen valósulnának meg, ám a tulajdonosok közötti megegyezés hiánya miatt patthelyzet alakult ki, nincs lehetőség a hozzávetőleg 4 milliárd forint értékű, többszáz tulajdonos birtokában lévő ingatlan értékesítésére.

Viszont a jogszabályok szerint, amennyiben közérdekről van szó, úgy megindulhat a terület kisajátítása, a sok kis parcella felvásárlása, s így elhárulhatna az akadály a befektetések és ezáltal az egész térség a fejlesztése elől – mutatott rá a polgármester.

Ez annál is sürgetőbb feladat, – tette hozzá – mert küszöbön áll az agglomerációs törvény elfogadása, amely szerint a jövőben korlátok közé szorítják az újabb földek belterületbe vonását ebben térségben is.

A vecsési önkormányzati testület mindenesetre már elfogadta a kérdéses területet is magában foglaló szabályozási tervet, amely összhangban van a repülőtér bővítésével, s ez hozzájárulhat az ügymenet felgyorsításához – hangsúlyozta Bükk László.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.