Belföld

Május 24-én lesz négypárti egyeztetés az államfő-ügyben

Közös időpontot találtak a parlamenti pártok arra, hogy az államfőjelöltről egyeztessenek - közölte Dávid Ibolya. Már csak az SZDSZ pozitív visszajelzése hiányzott, ám mint az MDF elnöke elmondta, a kisebbik kormánypárt számára is megfelelő időpont május 24., kedd.

Dávid Ibolya péntek este már arról beszélt az MTI-nek, van esély arra, hogy az államfőjelöltről a jövő héten egyeztessenek a pártok. Sikerült a Fidesz és az MSZP vezető politikusainak is megfelelő időpontot találni az egyeztetésre, s ez a május 24-ike, vagy a május 27-ike. Három pártnak jók ezek az időpontok és már csak az SZDSZ egyetértését várjuk – hangsúlyozta pénteken. Szombaton reggel pedig azt közölte az MTI-vel, hogy Kuncze Gábor jelezte: pártja számára 24., kedd elfogadható időpont lenne.

Dávid Ibolya emlékeztetett rá, hogy az MDF már január óta négypárti tárgyalásokat sürgetett, az MSZP jelöltállítása után pedig, április 22-én, látva, hogy nem lesz négypárti egyeztetés, hárompárti tárgyalást javasolt. A hárompárti megbeszélést támogatta az SZDSZ azzal, hogy kapjon rá meghívót az MSZP is, a Fidesz pedig azzal, hogy a szimpátiaszavazást követően kerüljön erre sor. “A pártok kívánsága teljesült, nincsen akadálya annak, hogy a jövő héten érdemi egyeztetés kezdődjön. Az egyeztetés nem halasztható tovább, a 24-ik órában vagyunk”- hangsúlyozta az MDF elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik