Belföld

Gyorssegélyt kapott az árvíz sújtotta Mád

Megkapta a Belügyminisztérium által felajánlott 35 milliós gyorssegélyt az özönvíz sújtotta Mád. A kérfelmérés után, várhatóan kezdik el a segélyek és támogatások szétosztását.

Az eheti esőzések a legnagyobb kárt a tokaj-hegyaljai Mád község szenvedte el. Az özönvíz sújtotta település szombaton meg is kapta azt a 35 millió forintos gyorssegélyt, amelyet a Belügyminisztérium ajánlott fel.


A település polgármestere az MTI-nek elmondta, jól haladnak a kárfelméréssel, és ha a négy szakértői csoport ilyen ütemben halad, hétfőn már megkezdhetik a szociális támogatás és a segélyszállítmányok kiosztását is. Péntekig 160 házat, a lakóépületek nyolcvan százalékát vizsgáltak meg a településen. Közel nyolcvan esetben állapítottak meg kárt, aminek értéke összesen mintegy 50 millió forintot tesz ki. A lakóházakon kívül felmérik a hidakban, utakban, közművekben, középületekben keletkezett károkat is.

A helyreállítási munkák egyébként folyamatosan haladnak, körülbelül kétszáz ember segít a helyzet normalizálásán. Hamarosan végeznek az utak és a csatornahálózat megtisztításával. A lakosok is takarítják sáros, iszappal elöntött házaikat. A főváros több vállalata nehéz munkagépeket küldött a munkálatok megkönnyítésére, a polgári védelemtől pedig szivattyúk, édesvízszállító autók, szárító és egyéb berendezések érkeztek a településre.


 Mivel a tisztiorvosi szolgálat szerint az ivóvíz-hálózat nem szennyeződött, így újra fogyasztható a vezetékes víz. Az elmúlt napokban a veszély miatt lajtos kocsikkal oldották meg a vízellátást. Zajlik a mintegy 120-140, árvízzel elárasztott derítő tisztítása is. Ehhez 18 szállítógép, valamint nagy teljesítményű úttakarító gépek érkeztek a fővárosból, a fertőtlenítést pedig hétfőn tudják elkezdeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik