Belföld

Gazdatüntetés: még mindig nincs megegyezés

Bár elhárult az agrártárca és a demonstráló gazdák megállapodásának három akadálya közül az egyik, a tárgyaló feleknek csütörtök este sem sikerült még megegyezniük. Közben több megyéből újabb gazdák indultak Budapestre traktoraikkal.

Csütörtök délutánra sikerült az egyik legkényesebb kérdésben, a gabonaintervenció problémájában mind a két fél számára elfogadható megoldást találni. Erről a tárgyalások szünetében Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára számolt be. A megoldás lényege, hogy a kormány június 30-ig átveszi a május végéig intervencióra felajánlott összes gabonát. Így a gazdáknak nem kell peres úton érvényesíteni a kötelező átvételre vonatkozó jogaikat jegyezte meg a főtitkár.

Obreczán nem tudta megmondani, hogy ezt a gabonamennyiséget hol helyezi el az agrártárca. Véleménye szerint nyílván megtalálták erre a módot, hiszen csak így vállalkozhattak e pontban megegyezésre.

A további két még vitatott kérdéskör az adósságkonszolidáció, illetve a költségvetési tételekre vonatkozó követelések ügye. Ezekben azonban csütörtök estéig nem sikerült megállapodást kötnie a feleknek.


Útlezárásokat ígérnek


A csütörtöki tárgyalások négy óra késéssel kezdődtek, ugyanis a gazdák, egyeztetésre hivatkozva időt kértek.


Közben az országszerte az utak mentén tartott demonstrációkon túl, több megyéből Budapestre indultak traktorokkal a gazdák. Így például Heves-, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Tolna megyéből néhányan a déli órákban a Somogy megyeiekhez csatlakozva 25-ös konvojban Budapestre indultak. Nyolc traktor indult el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. A nyírségi gazdálkodók nem tartják elégségesnek a budapesti tiltakozást, hatékonyabb fellépést sürgetnek. A fővárosban demonstráló traktoroknak szerintük ki kellene jönni a Felvonulás téri karanténból, s a városba vezető utakon, illetve a belvárosban lassítani a forgalmat.


Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetsége vezetője közben bejelentette: ha nem lesz megállapodás akkor két másik egyesülettel közösen, mintegy 600 traktorral tartanak demonstrációt péntektől jövő hét szerdáig, négy fővárosi bekötő útnál (részletek>>).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik