A bevételek és a nyereség elsődleges forrása továbbra is a beszélgetés lesz – ez általánosságban a bevétel több, mint 80 százalékát teszi ki; a mobiltelefon-beszélgetések száma az egyszerű használat és a csökkenő árak miatt folyamatosan nőni fog. A piaci penetráció 100 százalék fölé növekszik, mivel egyre több vásárló vesz igénybe második előfizetést is, adatforgalmi, vagy személyes célra.
A szolgáltatók ennek figyelembevételével terveznek – a szolgáltatások magukban foglalják a vonalak közötti automatikus váltást, több hangpostafiókot, és a külön számlázást. A legcsábítóbb és legjövedelmezőbb mobil tartalom-szolgáltatások továbbra is a mobiltelefonok személyesebbé tételével kapcsolatosak – mint pl. a csengőhangok, „élő” hang, háttérképek és játékok.
Mobil területen az előfizetők számának növekedése a fejlődő országokban (Ázsiában és Latin-Amerikában) lesz a legerősebb, ahol a mobiltelefonok technikai újdonságot és státuszszimbólumot is jelentenek.
Rákapcsol a vonalas is
Erős lesz a PSTN, a VoIP és a szélessávú kapcsolat szerepe 2005-ben a beszélgetések legnagyobb részét még mindig a PSTN-en (Public Switched Telephony Network – közcélú, kapcsolt távbeszélő-hálózat) keresztül kezdeményezik és fogadják, a kiemelkedően jó hangminőségnek és az általános megbízhatóságnak köszönhetően.
A PSTN szolgáltatók az olcsó szolgáltatók (mobil és VoIP) által keltett verseny következtében csökkentik áraikat, ami nyomást gyakorol az árrésre. Annak érdekében, hogy a vonalas telefonoknál több beszélgetést értékesítsenek, a csak általuk nyújtott, magas szintű szolgáltatásokra, valamint a széleskörű funkciókkal és kényelmi szolgáltatásokkal (tárolt számok hívása, szöveges üzenetküldési lehetőség, konferencia-beszélgetés) ellátott mobiltelefonokba való beruházásra kell összpontosítaniuk.
A VoIP alkalmazások növekedését a minőség, folyamatosság és megbízhatóság területén meglévő hiányosságai, valamint az ezek következtében a piacon kialakuló kissé negatív kép korlátozzák; a vállalkozások számára a költség-megtakarítás pedig gyakran kisebb lesz a vártnál. Számos vállalat kombinált megoldást választ majd: a belső kommunikációt VoIP-n, a külső forgalmat PSTN-en keresztül bonyolítják.
Szélessávú hódítás
A szélessávú kapcsolat piaci térhódítása 2005-ben tovább növekszik, és végül számos országban a szélessávú kapcsolatok száma már meghaladja a dial-up kapcsolatok számát. Az árak folyamatosan csökkennek, ez élénkíti a fogyasztást, megnöveli a beszerzési és egyéb költségeket, valamint jelentősen csökkenti a nyereséget. A szélessávú kapcsolatot továbbra is elsősorban számítógépes alkalmazásoknál használják, amely korlátozza teljes értékének érzékelhetőségét. 2005-ben még több szélessávú kapcsolatot igénylő berendezés jelenik meg a piacon – videotelefonok, hálózatban használható játékkonzolok, valamint riasztókészülékek – a szolgáltatók azonban nem tesznek túl sokat ezek népszerűsítéséért.
Vonalkód helyett RFID
Az RFID nem pusztán a vonalkódot váltja föl; egy olyan technológiát jelent, amely hozzájárulhat a hulladék újrahasznosításához, a lopások számának csökkentéséhez, a raktárkészletek kezeléséhez, a logisztika gördülékenyebbé tételéhez, vagy akár a termelékenység növeléséhez.
A nagy kereskedelmi láncok, a nemzetvédelem beszállítói, az autógyártók és egyéb szereplők – amelyek mindegyike megköveteli beszállítóitól az RFID használatát – együttes befolyása szinte a nulláról kezdve óriási növekedést indít el az RFID alkalmazásában. Az év végére több milliárd RFID azonosítót értékesítenek és használnak majd.
Média: letöltés minden mennyiségben
2005-ben óriási növekedés következik be az Internetről letöltött zenék területén. Továbbra is az illegális letöltés dominál majd, emellett azonban fokozatosan növelik részesedésüket a legális oldalak, melynek hátterében az egyre jobb minőségű online zeneáruházak, a digitális (hordozható és asztali) lejátszók növekvő száma, a laptopokba és asztali számítógépekbe alapfelszerelésként beépített CD-írók, valamint a legális letöltések különösen jó minősége áll.
A zeneipar végül elkezdi felismerni, és kihasználni ennek az új disztibúciós csatornának az anyagi lehetőségeit kislemezek és albumok, új tartalom-szolgáltatások, mint pl. csengőhangok, remixek, élő felvételek, koncertvideók, merchandising anyagok, vagy koncertjegyek értékesítésére. Az év végére az illegális letöltések növekedési üteme lassulni kezd, annak hatására is, hogy az esetleges pereskedés számos alkalmi kalóz-letöltőnek elveszi a bátorságát. Az illegális letöltések azonban még így is több milliárd dollárnyi bevételkieséssel károsítják majd a zeneipart.
Beágyazott reklámok
A fogyasztók jobb elérése érdekében a hirdetők beágyazzák reklámjaikat – a hiperhivatkozások, eszköztár-gombok, vagy akár komputeres grafikák jelennek meg videojátékokban, szoftverekben (különösen a freeware-ekben), webböngészőkben, sőt még a mobiltelefonok aktív desktopjain is. Ahogy a hirdetők egyre szélesebb körű ismereteket szereznek az egyes fogyasztói célcsoportokról, ezekkel a hirdetésekkel egyre pontosabban tudják megcélozni őket.
A hirdetések dinamikusak lesznek, az időponttól és a felhasználói aktivitástól függően az Interneten keresztül frissülnek, valamint sokkal kifinomultabb és kevésbé tolakodó módon jelennek meg, mint az Internetet jelenleg uraló bannerek, vagy a felugró (pop-up) hirdetések – annak érdekében, hogy a fogyasztók elfogadják őket.
