Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormányfő a korrupcióellenes harc területén is csak dumál, miközben korábban ő akár személyesen, akár a cégein keresztül is haszonélvezője lehetett a nemzeti vagyon furcsa, sokszor gyanús körülmények között történt értékesítésének.
Az ellenzéki képviselő szerint a miniszterelnök köréhez köthető Szilvásy György, a BM jelenlegi közigazgatási államtitkárának neve többször felmerült a tranzakciókban. Mint Szíjjártó elmondta, az ügyben egy közel 3300 négyzetméteres balatonparti telken lévő, 300 négyzetméteres villát adott el az állam, amelyre tízéves lízingszerződést kötöttek 1994-től 2004-ig.
A képviselő elmondta: a törvények alapján versenytárgyalásra is szükség lett volna, azonban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2002-es jelentése szerint ez nem történt meg, és így felmerült a semmiség megállapításának jogi lehetősége is.
A Fidesz jogi érvei szerint a szerződésben meghatározott, 10 évre elosztva, 2,5 millió forint plusz áfát jelentő lízingdíj esetében a költség- és kamattartalom nem világos, és amennyiben ez hiányzik, akkor egy adásvételi összeg 10 évre lebontott kamatmentes részleteivel állunk szemben – közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: 1994 és 2004 között, a jegybanki alapkamat 18,5 százalék, a lízingdíjak pedig 2-4 százalék körül voltak, ennek alapján a szóban forgó ingatlanért 120 millió forintot kellett volna fizetni.
