Belföld

Négypárti vita – legalább létrejött

Már azt is eredménynek tartják a pártvezetők, hogy egyáltalán le tudtak ülni ugyanahhoz az asztalhoz. Az ország jövőjét illető stratégiai konzultáció éppenséggel nem volt vitáktól mentes, de lesz folytatása.

Hangsúlyozottan nem pártszerű konzultációra, hanem nagyon nyugodt szakmai megbeszélésre hívta Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok vezetőit, de már az első percek vitákat szültek, és kapásból megkérdőjeleződött a szakmaiság is. Kizárták ugyanis a fideszes szakértőket az egyeztetésről, pontosabban szólva Kiss Péter kancelláriaminiszter Orbán Viktor ex-miniszterelnök kérésére sem járult hozzá, hogy a meghívottakon (Dávid Ibolyán, Hiller Istvánon, Kuncze Gáboron és Orbán Viktoron) kívül bárki is jelen legyen a találkozón.







Előzmények
Gyurcsány Ferenc január 17-én kelt levelében hívta meg a négy parlamenti párt elnökét a második Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) kapcsolatos megbeszélésre. A levélben a miniszterelnök a következő uniós költségvetési ciklus, vagyis a 2007 és 2013 közötti időszak egyik legfontosabb feladatának a következő évtized Magyarországa gazdasági-társadalmi programjának megalkotását nevezte, amelynek egyik meghatározó eleme az úgynevezett NFT. A terv elveinek és prioritásainak közös, széles konszenzuson nyugvó kijelölése, valamint a közös tervezés érdekében kezdeményezte Gyurcsány Ferenc a találkozót a közélet legfontosabb szereplőivel, miután a kormány szándékai szerint a fejlesztési program elkészítését széles körű társadalmi vita kell, hogy megelőzze.

Kívül-belül

Ilyenformán nem léphette át a küszöböt Schmitt Pál, aki pedig állítólag kifejezetten emiatt érkezett Brüsszelből Budapestre, nem vehetett részt Navracsics Tibor kabinetfőnök sem, és csalódottan távoznia kellett Nógrádi Zoltánnak és Gál Ildikónak, a Fidesz szakpolitikusainak is. Orbán Viktor szerint ezzel a kormányfő elutasította annak a lehetőségét, hogy munkabeszélgetés jöhessen létre. Gyurcsány Ferenc „párbajsegédjeként” viszont több szakpolitikus is jelen lehetett, így Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, Kóka János gazdasági miniszter és Göncz Kinga, az esélyegyenlőségi tárca vezetője.

A Hír TV beszámolója szerint a zárt ajtók mögött három órán tartó találkozó folytatása sem volt heves vitáktól mentes: a volt és a mostani kormányfő a 2004-es uniós támogatások felhasználását illetően kapott hajba. Orbán Viktor ugyanis azt firtatta, hogy mire használta fel a kabinet a tavaly hazánkba érkezett 183 milliárd forintnyi EU-s támogatást.

A négypárti találkozó eredeti célja egyébként nem ez volt: Gyurcsány Ferenc a következő uniós ciklusra, a 2007 és 2013 közti időszakra vonatkozó, úgynevezett második Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT)



Négypárti vita – legalább létrejött 9


szerette volna megkonzultáni a közélet legfontosabb szereplőivel. A hét évre szóló stratégiai programnak legkésőbb 2006 elejére kell végleges formájában elkészülnie annak érdekében, hogy a felhasználható mintegy 6-7 ezer milliárdnyi uniós támogatás lehívható legyen, és hogy az összességében 15 ezer milliárd forintnyi beruházási keretet a leghatékonyabb módon használjuk fel.







Miről szól az NFT?
A Figyelőnek nyilatkozva Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök afféle „étlaphoz” hasonlította a tervet, amelyet nyilván nem lesz mód végigenni, de a kínálatból ki kell választani a prioritásokat. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) azokat a stratégiai főirányokat igyekszik kijelölni, amelyek révén nemzeti, európai uniós és magánforrásokból megújulhat többek között a közlekedési hálózat, az egészségügyi és oktatási intézményrendszer, és egész iparágak nyerhetnek lendületet, illetve válhatnak európai mértékben versenyképessé. Az összesen mintegy 10-15 ezer milliárd forintnyi beruházásból a tervek szerint a jelenleginél több pénzt lehet majd fordítani a természeti környezet megóvására és az épített környezet fejlesztésére is.

Folytatása következik


A találkozó után a kormányfő és tárgyalópartnerei tájékoztatták a sajtó képviselőit. A radio.hu tudósítása szerint Gyurcsány Ferenc elmondta: együttműködést, visszafogottságot tapasztalt a tárgyalófelek részéről. Kifejtette: a kormány javaslata szerint a növekvő versenyképesség és a növekvő igazságosság kell, hogy alappillére legyen a fejlesztéseknek. A miniszterelnök elfogadhatónak tartotta Orbán Viktor felvetését, hogy harmadik szempontként a biztonságot is figyelembe kell venni. A kormányfő beszámolója szerint abban már nem volt egységes álláspont, hogy ki kell jelölni, mely területek kerülnek előtérbe a fejlesztések során – ezt a kormány javasolta -, a Fidesz elnöke ugyanis azt is fontosnak tartaná, hogy senki ne szoruljon ki a lehetőségekből.

Érdemi vita, nézetkülönbség amiatt volt – folytatta Gyurcsány Ferenc -, hogy mekkora mozgásterük lesz a következő kormányoknak módosítani az idei év végéig elkészülő hétéves Nemzeti Fejlesztési Terven. Baráth Etele arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy erre legkorábban félidőben, vagyis 2009-2010-ben van lehetőség, de csak minimális változtatásra. Gyurcsány Ferenc elmondta még: nem fogadták el a kormánypártok a Fidesz javaslatát egy ötpontos egyetértési nyilatkozatról, de abban megállapodtak, hogy szakértői konzultációkkal folytatják az egyeztetéseket. A miniszterelnök úgy látja: van esély arra, hogy a hétéves fejlesztési programról szóló konzultációt kivonják a napi politikai csatározásokból.

Egy asztalnál

A négy pártelnök is egyetértett abban, hogy együtt kell működniük a Magyarország jövőjét meghatározó fejlesztési tervek elkészítésénél. A mostani találkozót is előrelépésnek tartják – főként azért, mert
Négypárti vita – legalább létrejött 18

egyáltalán létrejött. Dávid Ibolya, az MDF elnöke ugyanakkor azt mondta: a kormány által elkészített több ezer oldalas anyag rossz, zavaros, mindennel akar foglalkozni, de nem jelöl ki világos irányokat. Mindazonáltal úgy látja: a miniszterelnök elképzelései már közelebb állnak az MDF elvárásaihoz. Dávid Ibolya szerint az NFT három alapfeltétele a költségvetési hiány csökkentése, a fejlesztési régiók kialakítása és az uniós pénzek jobb felhasználása lenne. A terv középpontjába pedig a kreativitást kellene állítani – Magyarország ezzel lehetne versenyképes. Az MDF elnöke egyébként márciusban folytatná az egyeztetést, és a tárgyalások szakaszolását javasolja, hiszen “nem lehet egyszerre mindenről beszélni”.

Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta: a megbeszélés oldotta a pártok közötti bizalmatlanságot, amely már az ország versenyképességének akadálya lett. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke megjegyezte: a négypárti tárgyalások olyan násztánchoz hasonlítanak, amelyet a felek azért lejtenek, hogy ne kelljen együtt hálniuk, eredménynek tartja viszont, hogy együtt reggelizniük most sikerült.


Négypárti vita – legalább létrejött 19

Orbán Viktor – megköszönve a miniszterelnöknek, hogy létrejöhetett ez a találkozó – kifejtette, hogy szép dolog és szükséges is terveket faragni, de először el kell jutnunk 2007-ig. A Fidesz elnöke szerint Magyarország az elmúlt években lemaradt az új tagállamok közötti versenyben. A gazdaságot azonban rendbe lehet tenni, van ugyanis pénz a kincstárban, megérkezett az uniós támogatás, tehát nem rövid a takaró, hanem keresztben van az ágyon. A Nemzeti Fejlesztési Tervben a Fidesz szerint kritikus pont lesz Budapest, ezért vállalták, hogy az új budapesti fejlesztési tervet elkészítik, és azt hozzáteszik a 2007-es programhoz – idézte a Magyar Rádió Orbán Viktort.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik