Haraszthy László a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természetvédelmi helyettes államtitkára szólt arról, hogy a 2009-ig szóló fejlesztési programok részeként a tíz nemzeti parkban további 47 tanösvény, illetve 35 látogató- és oktatóközpont létesül. Jelenleg 96 tanösvény, 36 múzeum és 24 látogatóközpont szolgálja a természeti értékek ismertetését.
A nemzetközi pályázatokon elnyert 8,6 milliárd forintból több nemzeti parkban kezdődhetnek meg a régóta tervezett fejlesztési programok. Így például 900 millió forintot fordíthatnak az aggteleki barlang egy részének teljes körű felújítására. Aggteleknél, illetve több más nemzeti parknál tájképi okokból, illetve a madárvédelem miatt földkábellel váltják ki a távvezetéket.
Haraszthy László megjegyezte: néhány hónap múlva önálló honlappal jelentkeznek a nemzeti parkok, ennek keretében minden érdeklődő igen részletes tájékoztatást kaphat az egyes parkokban fellelhető természeti értékekről, azok megismerési lehetőségeiről.