Pekingi számítások szerint, ha nem korlátozták volna a születések számát az elmúlt harminc évben, akkor ezt a határt már négy évvel ezelőtt átlépték volna.
A kínai kormány folyamatosan elemzi a helyzetet, és igyekszik módosítani a családtervezési politikáján. Ugyanakkor jelenleg általános vélemény, hogy bár komoly eredményeket értek el a születések csökkentése terén, a növekedés üteme jelenleg is nagy.
A családtervezési gyakorlat alapja az úgynevezett egy gyermek politika. A szigorú szabály azonban ténylegesen csak a városi lakosságra vonatkozik. A falusiak, ha az első gyermekük lány, vállalhatnak még egyet. Szintén különszabályok vonatkoznak az egyes nemzetiségekre. Például a koreai családoknak két gyermekük lehet, a tibetieknek pedig bármennyi.
Szintén tartományi hatáskörben szabályozzák azt, mi történjék, ha valaki megsérti a szabályokat. Ennek általános alapeszköze, hogy a családoknak meghatározott díjat kell fizetniük arra való hivatkozással, hogy az az államnak pluszköltséget jelent. Az egyes tartományokon belül általában területenként eltérő az összeg. Pekingben ez az éves átlagfizetés három-tízszeresét teszi ki.
A három évtizedes politika áldásos hatásai mellett számos ellentmondást is termelt ki. Ezek közül nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy az őrült mennyiségű egyke gyökeresen megváltoztatja a társadalom mentalitását. Ezeket a korosztályokat egyszerűen csak „kis császár generációnak” hívják.A családokon belül nagyon felértékelődött a gyerekek szerepe, akiket egyrészt elkényeztetnek, másrészt igen kemény nyomás nehezedik rájuk, hogy érvényesüljenek.
Sokfelé igen népszerű forma az úgynevezett „üres fészek”, vagyis a gyermektelen család. Főképp a nagyon jó módú, fiatal párok választják ezt a megoldást. Megszületett természetesen az ellentéte is: a gazdagoknál ma már státusszimbólumnak számít a második gyermek, amellyel jelzik, hogy ők már ezt is meg tudják fizetni.
