Belföld

Vági Márton váltja Kamarást az ÁPV Rt. élén

Vági Márton lesz az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója 2005. január 1-jétől - jelentette be László Boglár kormányszóvivő szerdán Budapesten.

Vági Márton 42 éves közgazdász, kandidátus, öt éve dolgozik a privatizációs intézménynél.

Az új vezérigazgató kezdetben az energetikai és infrastruktúra igazgatóságot vezette, 2001-től a privatizációs ügyletekért felelős tranzakciós vezérigazgató-helyettesi posztot tölti be.

Kamarás Miklós augusztusban jelentette be, hogy személyes, családi okokból felmentését kezdeményezi az ÁPV Rt. vezérigazgatói beosztásából és egyidejűleg lemond a privatizációs szervezetben betöltött igazgatósági tagságáról.

Kamarás Miklós 2002 májusában került a privatizációs szervezet élére. Tevékenységéhez számos sikeres privatizációs tranzakció kapcsolódik, többek között a Postabank tavalyi, több mint 100 milliárd forintos bevételt eredményező értékesítése, vagy az idén újszerű technikával lebonyolított Mol-részvényértékesítés.

Korábbi lapértesülések szerint a jelöltek között volt többek között Vásárhelyi István, a vagyonkezelő igazgatóságának tagja és elnökhelyettese, illetve Szabó Pál a Magyar Posta első embere, de a lehetséges jelöltek között szóba került Salgó István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára és Akar László a GKI Gazdaságkutató Intézet igazgatójának neve is.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.