Belföld

Fokozott fellépés az illegális filmletöltések ellen

Közel félezer, szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyben járnak el az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) tagjainak jogi képviselői Magyarországon – olvasható a Világgazdaságban.

Kálmán András, az ASVA kuratóriumi tagja jelezte: jövőre fokozzák majd a kalózkodás elleni küzdelmüket.

Az ASVA most olyan magánszemélyek ellen tervez erélyesebb fellépést, akik filmek és tv-műsorok illegális másolatait hozzáférhetővé tevő kiszolgálókat (szerver) üzemeltetnek a BitTorrenthez hasonló számítógépes hálózatokon – mondta Kálmán András. Világszerte jelenleg is több száz BitTorrent, eDonkey és DirectConnect kiszolgáló szerepel a célpontok listáján.

A Világgazdaság gyűjtése szerint a hazai filmiparnak 6 milliárd forint kárt, a magyar moziforgalomnak 10 százalék kiesést, “hollywoodnak” pedig 3 milliárd dollár mínuszt okoznak az illegális filmletöltés.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?

Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.