Belföld

Izland befogadná Bobby Fischert

Izland bejelentette, hogy hajlandó letelepedési engedélyt adni az egykori sakkbajnoknak, Bobby Fischernek, akit Japán jelenleg kiadatási őrizetben tart - írja a BBC Online.

Bobby Fischer már tizenkét éve menekül az amerikai hatóságok elől, amely kiadatását kérte, miután a sakkozó megsértette a Jugoszlávia elleni nemzetközi szankciókat. Fischer ugyanis 1992-ben a gazdasági embargóval sújtott Jugoszláviában játszott újra Borisz Szpaszkijjal egy pénzdíjas sakkbajnokságon, akit még 1972-ben legyőzve világbajnok lett.

Azóta a Bobby Fischer a világ azon országaiban bújkál az USA hatósága elől, amelyeknek nincs kiadatási egyezményük az Egyesült Államokkal. Idén júliusban azonban a japán hatóságok feltartóztatták a tokiói reptéren, mert lejárt az amerikai útlevele.

Azóta Fischer arra vár, hogy a japán hatóságok eldöntsék, hogy kiadják-e az Egyesült Államoknak. Az egykori bajnok mindeközben két menekülési tervet is indított. AZ egyik szerint Japántól kér állampolgárságot és menedéket. Ennek érdekében feleségül is vette a japán sakkszövetség elnökét. Másik lehetőségként német édesapjára hivatkozva kért Németországtól útlevelet és Izlandtól letelepedési engedélyt, amelyek közül az utóbbit meg is kapta. Ha azonban Németország nem adna útlevelet, vagy Japán menedéket, akkor az Egyesült Államokban tíz év börtönnel is sújthatják egykori tettét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik