Belföld

Szigorított a drogtörvényen az Alkotmánybíróság

Megsemmisítette a Btk. néhány a kábítószerre vonatkozó rendelkezését az AB. Így újra szabadságvesztés jár a marihuánás cigarettát társával közösen fogyasztó fiatalkorúnak.

Az Alkotmánybíróság hétfőn megsemmisítette a büntető törvénykönyv kábítószerre vonatkozó több rendelkezését. Így újra szabadságvesztéssel súlytható például az a fiatal, aki egy marihuánás cigarettát egy másik társával közösen elfogyaszt.


“A kábulathoz való jog nem létezik” – így indokolta Holló András, az Alkotmánybíróság (AB) elnöke a testület hétfőn kihirdetett határozatát.


A határozat szerint a Büntető törvénykönyv (Btk.) jelenlegi, kábítószerrel való visszaélésre vonatkozó tényállása több helyen alkotmánysértő, ezért a testület azonnali hatállyal megsemmisítette az úgynevezett elterelés szabályainak több pontját.


Így a jövőben többek között nem választhatják az elterelést (azaz a gyógykezelést) a drogot együtt fogyasztók, ha a kábítószert egymásnak átadták, azaz például az egy marihuánás cigarettát közösen használók elterelés helyett 2 évig tartó szabadságvesztéssel kell hogy számoljanak – magyarázza az AB döntését a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet a honlapján közzétett állásfoglalásában; a civil szervezet szerint a határozat indoklása “számos esetben tartalmaz olyan, elsősorban előítéleteken és morális szempontokon alapuló tévhiteket és féligazságokat, melyek méltatlanok a magyar alkotmányosság felett őrködő taláros testülethez.”


A hétfői naptól, magyarázza a döntést a szervezet, nem elterelhető az a 16 éves gimnazista sem, aki ingyen, csekély mennyiségű kábítószert közös fogyasztás céljából társának átad, azaz aki például az iskola mellett, vagy egy művelődési házban rendezett bulin ilyen magatartást tanúsít. Az eddigi elterelést lehetővé tevő szabályok helyett ma már 5 évig terjedő szabadságvesztést kockáztat.


Ugyancsak büntethetővé válik az a 18 és fél éves fiatal, aki 17 és fél éves társával együtt fogyaszt, vagy részére csekély mennyiségű drogot ingyen felkínál vagy átad.Ő hétfőtől 5 évig terjedő börtönnel büntethető – a korábbi elterelés helyett.


A határozat azt is megállapította: az alkotmányellenes rendelkezések egy része nemzetközi szerződésbe is ütközik. Így például több egyezményt sért, hogy a jelenlegi differenciálatlan szabályozás a kiskorúak helyzetére és érdekeire nem helyez kellő hangsúlyt sem a rájuk vonatkozó rendelkezésekben, sem a büntetőjogi felelősség alóli mentesülést lehetővé tévő szabályok között. Ezeket a paragrafusokat az AB jövő év május 31-i hatállyal semmisítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik