A hagyományt közösen teremtettük: az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása címre pályázó cégek, a magazin és az Üzlet&Siker támogató partnerei. Ez a munkánk legszebb része, mert ilyenkor érezzük, hogy milyen fontos az, amit teszünk. „Múltunkat és jövőnket is jelenti ez a díj” – vallotta Tóth Attila, a CÉH Tervező, Beruházó és Fővállalkozó Rt. elnök-vezérigazgatója, amikor az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2004 gálán átvette a fődíjat. Habár a vállalkozás számos szakmai elismerésben részesült, mégis nagy jelentősége van a
számukra ennek a társaság egész tevékenységét objektív kritériumok alapján mérő elismerésnek.
Az Üzlet és Siker programot a Sanoma Budapest Kiadói Rt. és támogató partnerei, az Axelero, a Citibank, az E.ON, a Geonardo Európa Klub, a Hewlett Packard, a Matáv, a Peugeot, az SAP, a Shell és a T-Mobile azzal a céllal hozták létre, és működtetik, hogy hozzájáruljanak a kis- és közepes vállalkozások fejlődésének előmozdításához, valamint a dinamikusan fejlődő, nyereségesen gazdálkodó és ígéretes stratégiájú vállalkozások nyitott közösségének megteremtéséhez. E közösségteremtés alapja az idén immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázat, amelyre ezúttal is szép számban jelentkeztek a cégek, köztük több olyan vállalakozás, amely az elmúlt két évben is elnyerte a címet. A pályázat a maga nemében egyedülálló, hiszen kifejezetten kis- és középvállalkozások számára hozták létre, és objektív kritériumok alapján méri e vállalkozások teljesítményét.
|
Mintegy száz vállalkozás nyújtott be pályázatot 2004-ben a minősített vállalkozás cím elnyerésére vagy a megmérettetés kedvéért, és valamennyi pályázó igen jó teljesítményt nyújtott. Vannak köztük olyan vállalkozások is, amelyek immár harmadszor pályáztak sikerrel, mint például a kereskedő cégek közül a Truck Savaria Kft., a szolgáltató társaságok közül a Severitas Kft. vagy a termelés ágazatból a Leporex Kft. Több olyan vállalkozás is volt a pályázók között, amelyet most a harmadik alkalommal különdíjai s tudtunk jutalmazni, így a kereskedő cégek közül az Atestor Kft.-t, a szolgáltatás ágazatból a Pauker Nyomda Kft.-t, vagy a termelő cégek közül az Árkossy Bútor Kft.-t. Egyetlen olyan társaság akadt, amely megőrizte hihetetlenül dinamikus fejlődését és az idén immár második alkalommal vehette át a különdíjat, a metaloBox Kft.
És természetesen számos kiváló újonnan pályázó cég tárta elénk elmúlt három évének teljesítményét, közülük többen kimagaslóan jó eredményt értek el. Vérzett a szívünk azokért a társaságokért, amelyek már többször is bizonyították jó teljesítményüket, de az idén mégsem kerülhettek a minősített vállalkozások közé. Szeretném hangsúlyozni, hogy valamennyi pályázatot benyújtó vállalkozás prudensen, jó stratégiával, nyereségesen gazdálkodó cég, mégis lettek olyanok, amelyek az általunk meghatározott mércerendszer szerint nem kerültek a legjobbak közé.
A díj előnyei
Azon vállalkozások közül, amelyek elnyerték az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2004 címet, mindhárom szektorban különdíjasokat választottunk ki, a legígéretesebb stratégiájú, a legnyereségesebben gazdálkodó és a legdinamikusabban fejlődő céget. Végül összesen 10 vállalkozás teljesítményét jutalmaztuk különdíjjal, mivel a szolgáltatás és a kereskedelem ágazatban a jelentkezők nagy száma és kiváló teljesítménye miatt 4-4, a termelés ágazatban viszont csak 2 vállalkozás érte el az ehhez szükséges minimális 90 pontot. A fődíjas cég ezúttal is valamennyi pályázó közül az összes mutatót tekintve a legjobbnak bizonyult 112 ponttal.
A minősített vállalkozások számára ez az elismerés több előnnyel is jár. Egyrészt jelzés a cég vezetése, a munkatársak számára, hogy jó úton haladnak, munkájukat egy külső, független szervezet, objektív kritériumok alapján kiemelkedőnek ítélte meg. Fontos lehet az is, hogy a minősítéssel együtt járó pecsétet felhasználhatják levélpapírjukon, üzleti kommunikációjukban, hiszen jó jelzést adhat egy üzleti partnernek, ha ilyen jelentős partneri kör áll vállalkozása mögé.
Az Üzlet&Siker magazin támogató partnerei, ez a nagyvállalati kör kiemelten fontosnak tartja a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének megőrzését és további javítását az európai uniós csatlakozást követően is. Éppen ezért szolgáltatásaikkal és termékeikkel szeretnének hozzájárulni ezen minősített vállalatok fejlődéséhez. A cégek kiemelkedő teljesítményének elismeréseként felkeresik őket és személyes konzultáció keretében közösen tekintik át az adott vállalkozás tevékenységét és keresik meg azokat a lehetőségeket, amelyek révén szolgáltatásaikkal hozzájárulhatnak további üzleti sikereikhez.
|
A minősített vállalkozások közül a kereskedő cégek árbevétele másfélszeresére nőtt az elmúlt három évben, míg saját tőkéjük és adózott eredményük több, mint duplájára rúgott. A legkisebb árbevételi kategóriában pályázott kereskedő cégek közül a legnagyobb árbevétel-növekményt a Balázs-Diák Kft. nyújtotta, amely oktatási eszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik és a hatékonyabb információáramlás érdekében az egyik leglátogatottabb taneszköz webboltot hozta létre. Míg az egymilliárd forint feletti kategóriában ugyanezt a Formont Autó Kft. mondhatta el magáról. Öt cég is elért több mint ötszörös nyereségnövekedést, köztük az akvarisztikai felszerelések, horgászati kellékek kereskedelmével foglalkozó Fisch Kft. is, amely büszke arra, hogy ebben a pici piaci szegmensben is sikeresen tud működni.
Az idén is a szolgáltató szektorból érkezett a legtöbb pályázat, itt volt a legnehezebb engedni az objektív értékelési kritériumok szorításának. Ebben a szektorban nem volt olyan látványos az árbevétel-növekmény, nem érte el a 120 százalékot a vizsgált hároméves periódusban. A saját tőke nagyobb arányban, mintegy 170 százalékra nőtt, míg az adózott eredmény 60 százalékkal bővült. A pályázók közül a legnagyobb árbevétel-növekményt az Árindex Forrásközvetítő és Beruházási Tanácsadó Kft. érte el, amely elsősorban hazai és uniós pályázatfigyeléssel, pályázatok készítésével foglalkozik. Mint pályázatukban megfogalmazták: „A siker nem egyszeri tényező, arra törekszünk, hogy a legtöbbet kihozzuk belőle.” Nyereségét a legnagyobb mértékben a WH Consulting Gazdasági Szaktanácsadó Kft. növelte, amely gazdasági és humán tanácsadói szolgáltatást nyújt ügyfeleinek. A társaság büszke arra, hogy 2003-ban elnyerte a Családbarát Munkahely díjat, valamint létrehoztak egy non-profit szervezetet a munkanélküli és a munkanélküliség veszélyét érzők munkaerő-piaci helyzetének javítására.
A termelő cégek közül érkezett ezúttal is a legkevesebb pályázat, igaz ezek igen jó teljesítményt nyújtó vállalkozások voltak. A szektorban szereplő cégek árbevétele 2001 és 2003 között 30 százalékkal lett több, miközben saját tőkéjük és nyereségük csaknem duplájára nőtt. A termelő cégek közül a legnagyobb árbevétel-növekményt a különdíjas Duviép 200 Kft. után a Grow Group Magyar-Holland Palántanevelő Kft. érte el, amely 2,8 hektáron évi 60 millió palántát nevel. Sikerük titkát a minőségben, a pontosságban és a vevők iránti elkötelezettségben látják.