Belföld

Kapacitás aukciót tartott az MVM

Az eddigi legnagyobb számú résztvevő, ugyanakkor mérsékelt licitálási hajlandóság jellemezte az MVM Rt. 2004. december 9-én megtartotta negyedik kapacitás aukcióját.

Az árverésen völgyidőszaki és zsinór menetrendű termékek, összesen 679,4 GWh villamos energia került kalapács alá,.Az értékesítési időszak 2005. január 1-jétől 2005. június 30-ig tart.

Az aukción tíz magyarországi villamosenergia-kereskedő vett részt, amelyek közül az árverési eljárás eredményeként öt kereskedő szerzett jogot áramvásárlási szerződés megkötésére.

Az MVM Rt. az energiát most is a hatályos villamosenergia-törvény értelmében, minden villamosenergia-kereskedő és feljogosított fogyasztó számára átlátható módon, a Magyar Energia Hivatal által határozattal jóváhagyott Árverési Szabályzat szerint értékesítette a Hivatal képviselői és közjegyző felügyelete mellett.

A kapacitás árverésen – az MVM Rt. a közüzemi szerződéseiből létrehozott, ún. „virtuális erőmű”-ből – völgyidőszakban (munkaszüneti napokon 0-24 h, valamint munkanapokon 0 – 6h és 22- 24h) 180 MW, illetve zsinór menetrend szerint (0-24 h) 60 MW kapacitás és az ezzel megtermelhető villamos energia került kalapács alá.

A pályázaton a résztvevők személyesen licitáltak, a licitált és megnyert villamos energiát a nyertes résztvevők a magyar átviteli hálózat bármely betáplálási pontján átvehetik. Az eljárás során az ajánlattevő személye nem vált ismertté, így a szerződések további részletei sem nyilvánosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik