Belföld

3 év múlva csak chipkártyával lehet utazni Budapesten

Három év múlva Budapest teljes közlekedési rendszerére kiterjesztik a chipkártyás jegy- és bérletrendszert, amellyel a BKV a bliccelést igyekszik visszaszorítani és először a kisföldalattin vezeti majd be.

A Főpolgármesteri Hivatal internetes oldala, Budapest Portál tudósítása szerint Demszky Gábor főpolgármester a bliccelés visszaszorítását várja a Elektra elektronikus, intelligens jegy- és bérletrendszertől, de ennek alapján igazságosabb tarifarendszert is létre lehet hozni. Számításaik szerint évente 2 milliárd forint plusszbevételt hozhat az Elektra, amely 15-20 milliárd forintba fog kerülni. Ezt azonban nem BKV fizeti majd, hanem a tender győztese, aki cserébe rendelkezésre állási díjat kap, amely fedezi költségeit, és a kamatokat.

Az első lépésben az összes utazási bérletet elektronikus bérletre cserélik, és bevezetik az elektronikus jegyet, valamint a metróovonalakon elektronikus kapukat helyznek el. A második lépésben elektronizálják a jegyek-, bérletek érvényesítését a helyiérdekű vonalakon, a harmadikban pedig az összes többi tömegközlekedési eszközön. Az utolsó lépés az új tarifarendszer bevezetése lesz, amely a díjat teljesítményarányosan állapítja majd meg várhatóan a távolság és az időtartam kombinációjával.

A közbeszerzési eljárást után a 2005. első félévében megköthetik a szerződést és próbaüzem 2006 év elején kezdődhet meg a kisföldalatti vonalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik