Belföld

Aggályos a román versenypolitika

Az Európai Bizottság egyelőre nem javasolja a versenypolitikai fejezet lezárását Romániával. Brüsszel nagyobb szigort szeretne.

„A versenyszabályozásról szóló joganyag vizsgálatakor az Európai Bizottság megállapította, hogy Romániában e szabályok alkalmazása az állami támogatások területén egyelőre nincs összhangban az európai uniós elvárásokkal. Hasonlóképpen, fontos nyitott kérdések vannak még az acélipar szerkezetátalakításában is. Mindezek alapján a Bizottság a maga részéről egyelőre nem tudta javasolni, hogy lezárják Romániával a versenypolitikai fejezetet” – nyilatkozta a BruxInfónak Nagy Krisztina, a brüsszeli testület bővítési szóvivője.

Árnyalatnyi, de fontos mozzanat ugyanakkor, hogy a Bizottság a tagállamoknak átadott tárgyalási állásponttervezetében nem azt mondta, hogy ne zárják le a joganyag-részt, csupán a javaslat nem tartalmazza a lezárásra vonatkozó – máskor szokásos – ajánlást. Mostantól a tagállamoktól függ, hogy mit kezdenek a bizottsági állásponttervezettel. A csatlakozási tárgyalások lefolytatása az EU Tanács, a soros elnökség, és általában a tagországok illetékességi területe, a Bizottság csupán tanácsadóként vesz részt benne.

Brüsszelben közismert, hogy számos tagállam politikai okokból határozottan szorgalmazza az EU-román tárgyalások még ez évi befejezését, utat nyitva az előtt, hogy jövő év elején Romániával és Bulgáriával alá lehessen írni a csatlakozási szerződést, és kezdetét vehesse a ratifikációs folyamat.

Amennyiben ez a forgatókönyv lenne a befutó, a jogszabályok betartásáért felelős Európai Bizottság illetékesei minimum annyit szeretnének elérni, hogy a tárgyalásokon tett vállalások végrehajtásának ellenőrzését tegyék majd még szigorúbbá. Sokatmondó, hogy maga Olli Rehn bővítési biztos is úgy nyilatkozott a pénteki Financial Times-ban, hogy „a menetrend nem válhat fontosabbá a tartalomnál”. A brit lap tudni véli, hogy álláspontjában osztozik Neelie Kroes versenyügyi biztos, és maga José Manuel Barroso bizottsági elnök is.

„Az állami támogatási szabályok romániai végrehajtásánál az a legnagyobb gond, hogy egyelőre szinte semmi sem úgy történik, ahogy (EU-normák szerint) kellene” – vélte egy brüsszeli forrás, emlékeztetve arra, hogy márpedig a csatlakozási tárgyalásokat megelőző EU-román társulási szerződés már önmagában is az EU-követelményekhez való közelítést írt elő. Ennek látható, nagy mértékű elmaradása úgymond „súlyos csalódás” sokak számára az EU-intézményekben.

Romániában sem volt ismeretlen, hogy a külföldi befektetők becsalogatásához egyebek között adókedvezmények felkínálását is bevetették, amiket most „EU-konform” támogatási formákká kell tudni konvertálni – avagy végleg eltörölni. „A konvertálás a varázsszó most is” – ismerte el egy bizottsági illetékes, utalással a két évvel ezelőtti magyar és lengyel fejezetzárást kísérő alkudozások végcéljára. Inkább már a hajdani cseh és lengyel acélipari fejfájásokra hasonlít ugyanakkor a Cedex acélipari komplexum ügye, ahol szintén EU-normákat figyelmen kívül hagyó támogatási rezsimek működnek – ráadásul ezek egy részét nem régen vezették be.

Mindezeket a gondokat tetézi tehát, hogy főként bizottsági körökben komoly fenntartásokat hangoztatnak az intézményi háttér felkészültségét illetően. Az egységes román versenyhatóság például csak a közelmúltban állt fel (addig két különböző felügyelet is létezett).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik