Belföld

Kovács: a Buttiglione-ügy túsza voltam

A Buttiglione-ügy túszának mondta magát európai bizottsági jelöltségét kísérő hányattatásairól beszélve Kovács László egy európai uniós ügyekkel foglalkozó lapban.

A European Voice című hetilapban megjelent portré Tisztakezű Úrként említette Kovácsot, idézve egy meg nem nevezett magyar újságírót, aki szerint a volt külügyminiszter ellen soha nem merültek fel korrupciós vagy hasonló típusú vádak, “eltérően a magyar politikai elit nagy részétől”.

Kovács László az Európai Parlamentben éles bírálatokat kapott energiaügyi biztosjelölti meghallgatása után – a hetilap a zöldek és a néppártiak (EPP-ED) támadásait emelte ki ezek közül -, majd az igazságügyi posztra jelölt Rocco Buttiglione távozásával párhuzamosan tárcát kellett cserélnie a bizottságon belül, és végül az adó- és vámügyek portfóliójának birtokosa lett.

A Rocco Buttiglione-ügy túszává váltam – mondta a European Voice-nak. – A szocialisták ellenezték az ő jelölését, az EPP-ED pedig engem üldözött. Színtiszta megtorlás volt.

A cikket jegyző Martin Banks újságírónak Kovács arról is beszélt, hogy múltjában nincs semmi rejtegetni- vagy szégyellnivaló. Elmondta, türelemmel és toleranciával viseli a kommunista múltja miatt őt ért támadásokat.

Az egészoldalas portréból az is kiderül, hogy Kovács már a hetvenes évek végén, az MSZMP politikai elemzőjeként fontosnak látta a kelet-nyugati viszony enyhítését. Akkor “arra a következtetésre jutottam – mondta a volt pártelnök -, hogy a kontinens mesterséges megosztottságán felül kell emelkedni, és el is kezdtem dolgozni ezen”.

Kovács a lapnak azt is elárulta hogy apja annak idején az adócsalások és termékhamisítások elleni küzdelem területén tevékenykedett az államapparátusban, olyan területen, amely jelenleg – EU-biztosként – neki is a felelősségi körébe tartozik, immár uniós szinten. “Apám húsz éve meghalt, de nagyon büszke lenne rám” – vélte az adó- és vámpolitika magyar EU-biztosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik