Az ukrán választások eredménye elleni tiltakozási mozgalomban igazi fordulatot az ukrán parlement szerdai döntése jelentette, amikor a képviselőház határozatot fogadott el, amelyben megvonta a bizalmát Janukovics kormányától, és felszólította Leonyid Kucsma távozó államfőt, hogy az új államfő hivatalba lépéséig nyújtson be javaslatot a nép bizalmát élvező kormány felállítására. A határozatot a 450 tagú parlamentben titkos szavazással 228 képviselő támogatta.
Leonyid Kucsma moszkvai tárgyalásai után csütörtökön már arra is hajlandónak mutatkozott, hogy hozzájáruljon a jelenlegi kormány menesztéséhez, de Kucsma nem tudja elképzelni, hogy kizárólag az elnökválasztások második fordulóját ismételjék meg. A Legfelsőbb Bíróság viszont pont erről határozott: Kijevben érvénytelennek nyilvánította az ukrán elnökválasztás második fordulójának eredményét és annak megismétlése szólított fel, időpontnak december 26-át javasolva.
A bíróság ezzel az ellenzéki Juscsenko követelésének tett eleget. Juscsenko és hívei csalással vádolták a választási bizottságot és a második forduló megismétlését követelték.
A Moszkva-barát Viktor Janukovics kormányfő viszont az ellenzéket vádolta csalással és szerinte az egész elnökválasztást, vagyis mindkét fordulót újra meg kell tartani.
