A kormányszóvivő, László Boglár a kabinet ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánydöntés értelmében a THM tartalmazza majd a lakás értékbecslésének és a helyszíni szemlének a költségét. A devizában felvett hiteleknél költségtényező például a vételi és eladási árfolyam különbsége, ezért ezt is magába foglalja a devizakamatnál közlendő THM.
Lapinformációk szerint a döntést korábbra várták a szakértők és kérdéses volt, hogy a pénzügyi felügyelet javaslatai közül mennyit építenek bele a rendeletbe a törvényalkotók.
Az új THM szerint a mutatónak a banktól eredő költségeket kell tartalmaznia, így a közjegyzői díj, és a földhivatali illeték is kimaradhat belőle. A bankoknak azt is tudatosítaniuk kell ügyfeleikben, hogy a THM csak egy időpontra igaz, a hosszabb lejáratú kölcsönöknél történhetnek változások futamidő közben.
