Röviddel 22 óra után az euró 1,3351 dolláros csúcson állt, fél órával később 1,3347 dolláron. Korábbi csúcsát pénteken állította be 1,3329 dollárral; az euró a múlt héten hétfőn lépte át először az 1,30 dolláros szintet.
Kereskedők szerint a dollárra a legnagyobb nyomást továbbra is a jelentős amerikai külkereskedelmi hiány gyakorolja.
Mindeközben az amerikai jegybenk szerepét betöltő Fed kedvező képet festett az az amerikai gazdaság folyamatairól az elmúlt egy hónap alapján. Ezek alapján dönt majd december 14-éna Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), az irányadó kamatról.
Janet Yellen, a Fed San Franciscó-i körzeti elmondta, hogy a gazdaság élénkülésére a központi bank tovább emeli az irányadó kamatot. Jelenleg az irányadó kamat 2,0 százalék, az elemzők arra számítanak, hogy a FOMC decemberben 25 bázispontú kamatemelést hajt végre.
Egy New York-i befektetői tanácsadó cég a hét elején bejelentette, hogy szerintük a japán pénzügyi hatóságok intervenciót hajthatnak végre a dollár erősítése érdekében, még mielőtt a dollár 102 jen alá csúszna.
