Belföld

Kétezer fős leépítést jelentett be a Deutsche Bank

A Deutsche Bank alkalmazotti tanácsa és vezetése megállapodott 1920 állás megszüntetéséről - jelentette be Németország legnagyobb pénzintézetének szóvivője.

A két év alatt végrehajtandó létszámleépítés az irodai dolgozókra terjed ki, az ügyfélszolgálattal foglalkozókat nem érinti. A bank legkésőbb februárig közli majd azt is, hogy a Deutsche Bank 65 ezres összlétszámából hány alkalmazottat érint majd külföldön a leépítés, amely a hírek szerint elérheti a 6 ezret.

A takarékossági program Josef Ackermann bankvezető törekvésével áll összhangban, Ackermann ugyanis a jövő évben 25 százalékos részvényre jutó eredményt kíván elérni. E tervet a befektetők irreálisnak tartják, hiszen ez év első kilenc hónapjában a nyereségráta 20 százalékos volt.

Az október végén bejelentett gyorsjelentés szerint a Deutsche Bank nyeresége a vártnál jobban nőtt a harmadik negyedévben, mert kevesebbet kellett a kockázatokra tartalékolni, s csökkentek a bank működési költségei is.

Mindeközben szeptemberi sajtóhírek szerint a Deutsche Bank vezető közgazdászai mégsem tettek le egy németországi akvizíció lehetőségéről és mérlegelik, hogy beszáljanek-e a lakossági üzletágba. Az akvizíció lehetséges tárgyaként a Postbank vagy a Commerzbank jöhet szóba. A Postbank azonban júniusi tőzsdei kibocsátása miatt legkorábban jövőre jelenhet meg újra a piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik