A Magyarorszá.hu internetes kormányportál híre szerint Juhász Ferenc december 16-át jelölte meg az utolsó szolgálati napnak Irakban, utána a misszióban résztvevő magyar katonák összecsomagolnak és hazajönnek.
A hazautazás pontos dátuma szolgálati titok, azt azonban tudni lehet, hogy a katonák többsége már itthon ünnepelhetik a karácsonyt, míg a többiek december 31-ig útnak indulnak Irakból.
Havril András vezérkari főnök-helyettes az Info Rádióban elmondta: a misszió teljes költsége várhatóan 10-12 milliárdot tesz ki, míg a hazaszállítás összköltsége egymilliárd forintra tehető, amelyhez amerikai és lengyel segítséget kértek. A magyar kontingens csak azokat az eszközöket fogja hazaszállítani, amelynek értéke meghaladja a szállítási költségeket, a többit az iraki biztonsági erőknek adják át. Juhász Ferenc elmondta, hogy az elmúlt héten már át is adtak egymillió, magyar hadrendből kivont géppuskalőszert.
Nem kapta meg az elfogadásához szükséges kétharmados többséget az Irakban szolgáló magyar szállítókontingens mandátumának meghosszabbítására irányuló előterjesztés a parlamentben.
Az Országgyűlés minősített töbségi szavazásán november közepén utasította el azt a határozati javaslatot, mely szerint 2005. március 31-ig maradtak volna a magyar katonák Irakban.
Magyarország ettől függetlenül nem marad távol az iraki konfliktustól, jövő nyáron ugyanis egy századot küld a NATO iraki kiképzőbázisára, ahol a katonák a kiképzésen kívül más feladatot is elláthatnak.
