Belföld

Patrubány tévévitát akar

Patrubány Miklós, az Magyarok Világszövetségének elnöke televíziós vitára hívta ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Hiller Istvánt, az MSZP és Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét.

A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazási akció elindítója december 3-án szeretne a három politikussal vitázni.

Az MSZP is nyilvánosan vitázna

Az MSZP a december 5-ei népszavazás ügyében nyilvános vitára hívja ki a Fidesz szakpolitikusait – közölte a szocialista pártigazgató. A kormánypárt arról vitázna, milyen következményei lesznek a határon túli magyarok kettős állampolgársága megadásának a magyarországi nyugdíjrendszerre, az egészségügyi, szociális rendszerre, a munkahelyekre és a jövedelmekre; de azt is megvitatná, milyen következményekkel járna, ha megtiltanák a magántőke bevonását az egészségügyben – áll az Oláh Lajos közleményben. „Lejárt a mellébeszélés, a hamis illúziók keltésének és a hazugságok tényként való bejelentésének ideje” – írta a pártigazgató, hozzátéve hogy az MSZP hétfőn 11 óráig várja a Fidesz válaszát.

A Fidesz szakpolitikusai készen állnak a vitára. A népszavazásra feltett kérdések azonban nem pártpolitikai kérdések, ezért a Fidesz azt javasolja, vegyenek részt a leginkább érintettek képviselői a vitában – mondta Révész Máriusz.

A szóvivő a kórházprivatizáció leállításával kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamarát, illetve az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, a határon túli magyarok kettős állampolgárságával összefüggésben pedig a határon túli magyar szervezeteket említette meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik