A Napi Gazdaság által megkérdezett patikusok csak kisebb forgalomnövekedésről számoltak be, amely elsősorban az ilyenkor gyakori meghűléses megbetegedéseknek tudható be, ez önmagában azonban nem okozhat hiányt. Információnk szerint a nagykereskedők ráadásul a többi hónaphoz képest nagyobb mennyiségben szállítanak a patikáknak.
A hiány elsősorban a penicilin tartalmú készítményeket érinti, köztük van több receptre kapható antibiotikum, illetve a legkedveltebb fájdalom- és lázcsillapítók. Egyes esetekben felvetődhet a visszatartás lehetősége, miután január elsejétől a nem támogatott készítmények szabadárasak lesznek, és akár 15 százalékkal is drágulhatnak.
A támogatott készítmények esetében Rácz Jenő egészségügyi miniszter korábbi bejelentése szerint jövőre 7 százalék alatti drágulásra lehet számítani.
Egyes feltételezések szerint a gyártók azért nem növelik a kapacitásaikat, hogy az esetleges drágulás haszna náluk csapódjon le.
