A lakossági megtakarítások 1998-ban még a GDP 10 százalékát tették ki, 2003-ra ez az arány gyakorlatilag nullára csökkent. Az idén a lakossági megtakarítások a GDP 2 százalékát, 2006-ig a 3 százalékát érhetik el – mondta Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató a pénzügyi megtakarítások makrogazdasági hatásait elemezve rámutatott: Magyarországon súlyosan alacsony a megtakarítási ráta, ugyanakkor a fizetési mérleg hiánya magas, a GDP 8 százaléka körül van, miközben elfogadhatónak a 4-5 százalékos hiány tekinthető. Az Európai Unióban Magyarországon kívül csak Görögországban, Izlandon, Portugáliában, Észtországban és Szlovákiában magasabb 5 százaléknál a hiány.
A fizetési mérleg hiányát 2001-ig a vállalati szektor finanszírozási igénye határozta meg, az állam finanszírozási igényét nagyjából kiegyenlítették a lakossági megtakarítások. Ezzel szemben ma a hiány döntő részét az állami szektor finanszírozási igénye adja, miközben a lakosság finanszírozási kapacitása meggyengült, a vállalatok pedig szignifikánsan kevesebb külső forrást vonnak be.
Barabás Gyula, az MNB főosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a nettó pénzügyi megtakarításokat tekintve a lakosság követelésállománya évek óta nagyjából állandó, a hitelállomány viszont folyamatosan növekszik. A követelésállomány szerkezetén belül a hosszú távú – nyugdíjpénztári és biztosítási – befektetések szerepe kismértékben növekszik, az állomány nagyobbik részét azonban még mindig a bankbetétek és a készpénz teszi ki, a részvénybefektetések pedig mindössze 1 százalékot képviselnek.
A lakástámogatási rendszer szigorításának hatására a tavalyi év közepe óta csökkent a hitelfelvételi kedv, viszont jelentősen emelkedett a devizahitelek állománya, jelenleg az összes hitelfelvétel fele devizában történik. Ezért a lakosság devizában már nettó adósnak számít, így a forint gyengülése jelentős veszteséget okoz a lakosságnak. Az MNB képviselője úgy vélte, hogy ez a jelentős devizaforrás bevonás az idei évben szerepet játszhatott a forint árfolyamának stabilizálódásában.
