A multinacionális Unilever márkaportfóliójának átrendezése miatt adta el a magyar fejlesztésű kozmetikumokat.
A vásárlásra alakított Helia-D Kft. célja, hogy ismét nagy sikerű termékké tegye az 1982 óta gyártott bőrápoló krémet.
Budaházy Péter, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a vásárlás értéke néhány száz millió forint volt, és a cég további több száz millió forintot kíván fordítani a termék felfuttatására.
A tervek szerint a kft. jövőre 500 ezer darab krémet szeretne értékesíteni a magyar piacon, amelyből legalább 400 millió forintos forgalmat remél. Ugyancsak cél az export erősítése. Jövőre a belföldi forgalom 20-30 százalékát kitevő export árbevétel elérését tervezi a cég, hosszú távon pedig arra törekszik, hogy az export forgalom elérje a belföldi értékesítés nagyságát.
A Helia-D Kft. tulajdonosi köre magyar szakmai és pénzügyi befektetőkből áll. A befektetői csapatot a kockázatitőke befektetésekkel foglalkozó Renomé Rt. vezeti.
Magánszemélyként csatlakozott a befektetői konzorciumhoz Felkai György, aki az elmúlt években a Mol marketing és kommunikációs tevékenységét irányította.
A harmadik partner Gulyás János, aki a Gulyás Nagyker vezetőjeként és tulajdonosaként szakmai befektető, hiszen saját cégében is kozmetikai és vegyipari termékekkel foglalkozik.
Herczku Iván, aki elsősorban a magán egészségügyi szolgáltatások fejlesztése területén rendelkezik kiemelkedő tapasztalatokkal, pénzügyi befektetőként van jelen a konzorciumban.
A vevők tanácsadója a tranzakció lebonyolításában és a finanszírozás megszervezésében az Invescom Tőkebefektetési Tanácsadó Kft. volt. Az akvizíció lebonyolításához és az üzleti tevékenység beindításához szükséges hitelfinanszírozást a Commerzbank (Budapest) Rt. biztosította.
