Belföld

Az MVSZ feljelentést tett kormánykampány miatt

A Magyarok Világszövetsége szerint a kormány alkotmánysértő és törvénysértő magatartást tanúsít, amikor részesévé válik a kettős állampolgárságról szóló ellenkampánynak, ezért a szövetség feljelentést tett a rendőrségen és az ügyészségen - mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.

“Az egyik kormányzó párt, az MSZP, milliós tételben gyárt olyan, a választókat súlyosan félretájékoztató dokumentációt, amelynek címoldalán ott szerepel maga a miniszterelnök, és amelynek a második oldalán ott szerepel a kormány egyik minisztere, Hiller István. Ez megengedhetetlen, aki ezt elköveti a népszavazás tisztaságát, esélyegyenlőségét veszélyeztető bűncselekményt követ el” – közölte Patrubány Miklós.

Elmondta: az MVSZ a rendőrségen és az ügyészségen tett feljelentést ismeretlen tettes ellen azért a szórólapért, amelyet ötmillió példányban terjesztett az MSZP az országban. A szórólapok kimerítik a Btk. 211 paragrafusában foglalt bűncselekményt, amely a népszavazási félretájékoztatásra vonatkozik.

Felhívta a figyelmet arra: az Alkotmánybíróság már 1997-ben kimondta, hogy a kötelező ügydöntő népszavazás egész folyamatát abszolút alkotmányos oltalom illeti. “Sem az országgyűlés, sem a kormány, sem a köztársasági elnök nem avatkozhat be ebbe a folyamatba úgy, hogy bármi módon befolyásoljon” – tette hozzá.

Közölte: “Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (…) a Times-ban olyan utalást tett, amely alkalmas arra, hogy a kisantant országokat, jelesül Romániát és Szerbiát, magyarokat a magyarok ellen hangolja.” “Mindezek alapján azt kell mondanunk, hogy a MVSZ kénytelen az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordulni” – tette hozzá.

Elmondta: az MVSZ felszólítja azokat az újságokat, amelyekben a kormány közpénzen tett közzé egyoldalas, egyoldalú tájékoztató anyagot, hogy vállalják az MVSZ közleményeinek ingyenes közzétételét, számlájukat pedig a kormánynak nyújtsák be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik