Belföld

Újságírók lefizetésével vádolják a TriGránitot Bulgáriában

Nikolaj Vaszilev bolgár miniszterelnök-helyettes úgy véli a TriGránitnak át kell gondolnia bulgáriai terveit, miután botrányba keveredett. A TriGránit szerint viszont a politikus csak a választási kampányba akarja bevonni a céget.

A Trud című bolgár ellenzéki napilap adta hírül, hogy hét bolgár újságírónak, akiket a Trigránit Katowicében és Budapesten látott vendégül, fejenként kétezer eurós napidíjat kívánt adni, amelyet ők visszautasítottak.

A cégnél ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondták: a TriGránit Közép-Európa egyik legtekintélyesebb vállalata, melynek politikájával, kultúrájával kétes viselkedés, újságírók meg nem engedett eszközökkel történő befolyásolása nem fér össze, ilyen kísérletre ez alkalommal sem került sor. Szó sem volt semmilyen 2000 eurós napidíjról, csupán költségtérítésről.

A TriGránit szerint a lap az esettel Nikolaj Vaszilevet akarta kedvezőtlen helyzetbe hozni, aki a kormány megbízásából foglalkozik a TriGránit befektetési terveivel.

A bolgár miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter az esetre reagáló közleményében leszögezi, “úgy gondolom, ez után az eset után a magyar Trigránit cégnek lehet, hogy át kell gondolnia bulgáriai befektetési terveit. Az ilyen eljárás csakis botrányosnak nevezhető”. A közlemény szerint a miniszterelnök-helyettes továbbra is üdvözli a nagybefektetők bulgáriai terveit, de csak akkor, ha azok átláthatók és társadalmi szempontból hasznosak.

A Trigránit korábbi bejelentéseivel összhangban egy több száz millió eurós befektetésre készült Bulgáriában. Szófia egyik stadionját kívánták volna lebontani és annak helyére bevásárlóközpontot építeni. A tervek nyilvánosságra hozatalát követően azonban azt társadalmi felháborodás fogadta, maga a bolgár köztársasági elnök is ellene szólt, miként Szófia polgármestere és a sport iránt elkötelezett társadalmi körök is.

A TriGránit közleményében – miközben hangsúlyozza, hogy nem kívánja átértékelni bulgáriai befektetési terveit leszögezi -, hogy a méltatlan támadás ellenére bizalma az országban és annak gazdaságában változatlan. Remélik, hogy a tervezett Európa Városközpontot – melynek helyéről illetve a projekt tartalmáról jelenleg is tárgyalásokat folytat – meg lehet nyitni 2007-ben, Bulgária Európai Unióhoz történő csatlakozása alkalmával.

A TriGránit a konkrét esetről az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy “az ilyen újságíró-meghívások esetében a nemzetközi gyakorlat szerint a meghívó viseli az utazás teljes költségét, és az átadandó összeg költségtérítés, az újságírók által eszközölt kiadások (például szállás, közlekedés, étkezés, repülőjegyek és egyebek) valamint a napidíjuk fedezetére szolgált volna. Jellemző, hogy az átadásra mindenki előtt került sor, kizárt tehát, hogy a pénzzel bárkinek hátsó szándéka lett volna. Mivel időközben kiderült, hogy a költségeket részben a TriGránit által alkalmazott szófiai PR-ügynökség viselte, illetve azokat részben a TriGránitnak kell közvetlenül viselnie, a költségtérítésnek készpénzben nem volt értelme, a pénzt a TriGránit természetesen visszakapta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik