A közgyűlés napirendjén a Malév tőkehelyzetének rendezése és személyi kérdések szerepeltek. Ezen kívül napirendi pont volt a szeptemberben megválasztott új felügyelő bizottsági tag, Balogh András vagyonnyilatkozata.
Németh Krisztina szóvivő azt közölte, hogy a folytatólagos közgyűlést 30 napon belül hívják össze.
Minderre azután került sor, hogy a hét közepén a tulajdonos eredménytelennek nyilvánította a Malév 99,95 százalékos állami részvénycsomagjára kiírt tendert. A légitársaságra mindössze egy befektető, az Aviation Solution International (ASI) adott be ajánlatot, de az az ÁPV Rt. szerint nem felelt meg a kiírásnak, a Népszabadság úgy tudja azért, mert nem, vagy csak részben tett eleget a hitel-átvállalási feltételeknek. Az ÁPV Rt. hamarosan újabb pályázatot ír ki.
