Belföld

Eddig 60 ezren kaptak területalapú támogatást

A napokban már több mint 60 ezer gazdálkodónak utalta át az előrehozott idei uniós támogatásokat a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A termelőknek semmilyen újabb igénylést nem kellett benyújtaniuk a kifizetések érdekében, de ha valakinek még nincs bankszámlája, illetve bankszámlaszámát nem jelentette be a hivatal által vezetett ügyfélregiszterbe, az ezt mielőbb tegye meg – közölte a Bruxinfo megkeresésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtófőnöke.

Soproni Horvát Lajos magyarázatként hozzátette, hogy az ezzel kapcsolatos kormányrendelet értelmében az ügyfélregiszterbe mindenki a saját bankszámlaszámát köteles bejelenteni, mert csak így kaphat agrártámogatást. Az MVH tájékoztatása szerint a már korábban befejeződött kérelembeadás után kiderült, hogy Magyarországon az EU-támogatást igénybe venni szándékozó mintegy 210 ezer gazdálkodó közül hozzávetőlegesen 14 ezernek nem volt bankszámlája, nagyon sokan pedig mások bankszámláját adták meg a hivatalnak. „Így a pénz csak azoknak a gazdálkodóknak utalható át, akiknél a szükséges adminisztratív és helyszíni ellenőrzés során mindent rendben talált a hivatal, vagyis akkor, ha a kérelem nem szorul hiánypótlásra” – hangsúlyozta Soproni Horvát Lajos.

Brüsszel az idén összesen mintegy 300 millió euró, azaz több mint 73 milliárd forintnak megfelelő összegű területalapú támogatást fizet ki a magyar gazdálkodóknak. Mint az MVH sajtófőnöke elmondta: hazánkban a teljes támogatható terület 4,355 millió hektár, így nálunk az EU-s támogatás elosztása után egy-egy hektárra 70,22 euró, azaz több mint 17 ezer forint jut. Az érintettek nálunk a 25 százalékát kapják annak a támogatásnak, amit az Európai Unióba korábban belépett tagországokban kifizetnek. A többi májusban csatlakozott tagországban is ugyanez a helyzet. „Ám ez az összeg a magyar költségvetésből 30 százalékponttal kiegészíthető. Az év első felében a nemzeti költségvetésből kaptak már pénzt a termelők, a második kifizetés pedig az uniós területalapú támogatás második részének kifizetésével együtt jövő év januárjától lesz esedékes” – közölte Soproni Horvát Lajos. Hozzátette azonban azt is, hogy a nemzeti kiegészítés kizárólag olyan területekre fizethető, amelyekre az EU-ban is közvetlen támogatás jár. A leggyakoribb szántóföldi növényekre ez az összeg 11 ezer forint. Mindent összevetve a termelők túlnyomó többsége a két nemzeti támogatással és az uniós pénzekkel együtt hektáronként csaknem 37 ezer forintot kaphat.

A kifizetések egyébként a tervezett decemberi időpontnál korábban, már október második felében megkezdődtek. Az MVH tájékoztatása szerint ezt egyrészt az Európai Bizottság az új tagoknak lehetővé tette, másrészt viszont a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal addigra teljesítette az előrehozott kifizetésekhez szükséges, kötelezően előírt ellenőrzéseket, ami feltétele az előleg kifizetésének. „A gazdálkodók egyelőre 80 százalék előleget kapnak, mert az csak az ellenőrzés végleges befejezése után válik ismertté, hogy országosan túllépjük-e a Brüsszelnek már korábban lejelentett támogatható területet” – hangsúlyozta Soproni Horvát Lajos. Túllépés esetén ugyanis – tette hozzá – a kifizetést arányosan vissza kell osztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik