Belföld

BÉT: csekély változást várnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,93 pontos csökkenéssel, 13 917ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,05 százalékos visszaesés.

Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint +/- 0,5 százalékot változhat az index. Mint mondta, várhatóan a hétfői kereskedési naphoz képest a Mol ára nem esik olyan jelentős mértékben és a gyógyszeripari cégek papírjai sem emelkednek meghatározóan. Az elemző kiegyensúlyozott piaci hangulatot vár.

Trippon Mariann, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. elemzője szerint közepes forgalom mellett stabilizálódnak az árak kedden, konszolidálódik a piac.

Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy az elmúlt napok korrekcióját elsősorban a befektetők nyereség realizálása idézte elő. Elmondták: olyan szintekre emelkedtek az árak, ahol már érdemes volt profitot realizálni.

A hétfői napon a vezető részvények ára a Richter kivételével gyengült a pénteki záráshoz képest. Legjelentősebben, 3,95 százalékkal a Mol árfolyama esett, 490 forinttal 11 900 forintra. Forgalma 5,8 milliárd forint volt. Az OTP-papírokért a zárásban a péntekinél 30 forinttal, 0,57 százalékkal adtak kevesebbet, a részvény záró ára 5230 forint volt. A bankpapírok forgalma meghaladta 3 milliárd forintot.

A Matáv árfolyama 20 forinttal 780 forintra csökkent, 600 millió forintos forgalom mellett. A Richter-papírok ára 590 forinttal, 2,62 százalékkal 23.095 forintra drágult, forgalma 980 millió forint volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik