Belföld

BÉT-zárás: korrigált a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216 pontos csökkenéssel 14 100 ponton zárt pénteken.A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,51 százalékos gyengülés.

A forgalom elérte a 33,5 milliárd forintot, a vezető részvények ára vegyesen változott.

Az OTP árfolyama 5260 forintra csökkent, ez 160 forinttal, 2,95 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróárnál. A Mol részvények 12 390 forinton cseréltek gazdát, ami 460 forintos, 3,58 százalékos csökkenés.

A Matáv árfolyama 21 forinttal,  800 forintra emelkedett. A Richter részvények ára 102 forinttal 22 505 forintra emelkedett.

A BUMIX 11,94 ponttal 1.216,84 pontra csökkent.

Horváth Zoltán, a CIB Bank üzletkötője elmondta: a Mol és az OTP adta a forgalom túlnyomó részét, és az árfolyam csökkenését mindkét papír esetében a profitrealizálás okozta.

Ugyanezen a véleményen volt Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője is, aki ugyanakkor szokatlannak nevezte a Mol esését, hiszen az utóbbi napokban csak pozitív hírek láttak napvilágot a társaságról.

Az Inter-Európa Bank elemzője úgy vélte, hogy az elbizonytalanodást a Mol esetében az okozta, hogy a piac árfolyam-korrekciót vár, amit erősít az olaj árának csökkenése is. Ezért realizálták többen is profitjukat pénteken. Az OTP esetében a profitrealizálást az elemző “normális” folyamatnak nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik