Belföld

Nőtt a Démász profitja

A Démász Rt. nettó eredménye 2004 első háromnegyed évében 4,06 milliárd forint volt, 3,7 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az áramszolgáltató társaság kedden.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerinti (IFRS) konszolidált gyorsjelentés a harmadik negyedévre 1,83 milliárd forint nettó nyereségről számolt be, ami 5,1 százalékos növekedést jelent és meghaladja az elemzők által várt 1,75 milliárd forintot.

Éves összehasonlításban az energiaértékesítés árbevétele az év első kilenc hónapjában 5,9 százalékkal 59,34 milliárd forintra emelkedett.

Az első háromnegyedévi adatok alapján az egy részvényre jutó nyereség 1096 forint volt szeptember végén, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Démász az első kilenc hónapban 2855 gigawatt (GWh) villamosenergiát értékesített, amiből a közüzemi eladások 2.845 GWh-át tettek ki, a szabadpiaci értékesítés pedig 209 GWh-át. A közüzemi értékesítés éves összevetésben szinten maradt, a szabadpiaci eladások pedig 90,4 százalékkal emelkedtek.

A Démász jelentése szerint a villamosenergia-piac megnyitásának második fázisa nem gyakorolt jelentős hatást sem a villamos energia értékesítésre, sem a nyereségre. Az év közepétől minden nem lakossági fogyasztó maga választhatja meg, kitől vásárolja a villamosenergiát.

Az Electricité de France International S.A. (EdF) többségi tulajdonában lévő áramszolgáltató a villamosenergia-eladásból a múlt év első kilenc hónapjánál 5,8 százalékkal több, 58,85 milliárd forint árbevételt ért el, míg a hőértékesítés árbevétele 16,7 százalékkal 500 millió forintra nőtt.

A kamatfizetés, adózás, értékcsökkenési leírás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) elérte a 11,68 milliárd forintot, ami 10,4 százalékos növekedést jelent a bázishoz képest.

A működési költségek 6,1 százalékkal nőttek, az üzemi eredmény 13,7 százalékkal 5,96 milliárd forintra emelkedett.

A pénzügyi veszteség a bázishoz képest 658 millió forinttal nőtt és elérte az 1,13 milliárd forintot. A növekedést a hálózatfejlesztési beruházások és a gázmotoros projektek finanszírozására felvett hitelek terhe okozta.

A társaságnál a hálózati veszteség 9,37 százalék volt, 0,4 százalékponttal alacsonyabb mint egy évvel korábban. 

A Démász a gyorsjelentésben megjegyezte, hogy a szolgáltatási területén, Dél-Magyarországon a harmadik negyedévben az átlaghőmérséklet 2 Celsius fokkal enyhébb volt, mint az előző év harmadik negyedévében, ami miatt a villamos energia és hőfogyasztás mérsékelődött.

A visszafogott beruházások miatt az adósságállomány a harmadik negyedévben alig, 309 millió forinttal nőtt, de szeptember végén a 13,56 milliárd forint nettó adósságállomány 66,8 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A 37,03 milliárd forint jegyzett tőkéjű Démász saját tőkéje szeptember végén 43,67 milliárd forint volt. A részvények 60,01 százaléka az EdF tulajdona, a többi intézményi és magánbefektetőknél van.

A Démász részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. Az utolsó, hétfői tőzsdenapon a papír élénk forgalomban 11 695 forinton, a péntekinél 1,47 százalékkal, 175 forinttal alacsonyabban zárt és 181 millió forint értékben kereskedtek vele.

Vezetői kommentárok

Az első háromnegyed év alapján tartható lesz a Démász igazgatóságának az a korábbi ígérete, miszerint az osztalékalap reálértékét megőrzi a társaság – mondta Lehóczki Gábor, a Démász pénzügyi igazgatója. A tavalyi év után a tulajdonosok részvényenként 1200 forint osztalékot kaptak.

Oravecz Zsolt, az áramszolgáltató társaság igazgatóságának tagja újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy folynak az egyeztetések a minisztérium, a Magyar Energia Hivatal és az áramszolgáltató között a 2005. január 1-jén induló négyéves új árciklusról. Részleteket még nem tudott mondani, csak annyit közölt a várható árváltozással kapcsolatban: “nem hiszem, hogy komoly hatással lesz az áramszolgáltatók jövőjére”.

Lehóczki Gábor pénzügyi igazgató az első háromnegyed évi gyorsjelentés ismertetése során kiemelte, hogy a 7,44 milliárd forint kintlévőség 14,5 százalékos növekedésében nem a fizetési fegyelem lazulása, hanem a villamos energia áfájának január 1-jei 15-ről 25 százalékra növelése játszotta a főszerepet.

A Démász nagy ipari fogyasztói éves összehasonlításban az év első kilenc hónapjában 23,9 százalékkal kevesebb, összesen 846 gigawattóra villamos energiát vásároltak a Démász Rt.-től. A csökkenés részben kedvező – magyarázta a pénzügyi igazgató, mert ezeknek a fogyasztóknak egy része nagyobb nyereségtartalommal a továbbiakban a Démász leányvállalatától a D-Energia Kft.-től vásárolják a villamos áramot.

Yves Autret, a Démász igazgatóságának tagja kiemelte, hogy az eddigi beruházások és a hatékonyság növelésének eredményeként a hálózati veszteség 10 százalék alatt van, és terveik szerint ezt a következő években tovább csökkentik, részben a hálózati eszközök fejlesztésével, részben pedig a villamosenergia-teljesítmény optimalizálásával.

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.