Belföld

IT-szektor: milliárdok marketingkommunikációra

Az információtechnológiai (IT) cégek az idén 4,5-5 milliárd forintot költenek marketingkommunikációra, jövőre azonban ez az összeg várhatóan növekedni fog - közölte Jekler Rudolf, a Morpho Communications ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Jekler Rudolf a Morpho, illetve a BellResearch kutatóintézet közös kutatását bemutatva elmondta, hogy Magyarországon a marketingkommunikációra költött összeg a vállalat méretével fordítottan arányos, legtöbbet a mikrovállalkozások fordítanak ilyen célra. Megemlítette azt is, hogy a magyar cégek többet költenek marketingkommunikációra, mint a nemzetközi vállalatok.

A kutatás során 21 személyes interjút készítettek az IT-szektor meghatározó vállalatainak, így például a HP, az Oracle, a SAP, az Albacomp, a Synergon és a Sun Microsystems marketingvezetőjével. Az eseményen elhangzott, hogy az elmúlt két évben a recesszióban lévő informatikai piac szereplői jóval kevesebbet költöttek marketingkommunikációra mint korábban, holott a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszabb távon azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek stagnálás idején sem fogják vissza ilyen típusú költéseiket.

A sajtótájékoztatón Andrási Tamás, a BellResearc üzletfejlesztési igazgatója közölte, hogy a magyarországi vállalatok azért is fogták vissza az elmúlt időszakban a marketingköltésüket, mert többségük csak rövid távra tervez és csak olyan tevékenységre költ, ami hamar visszahozza a befektetett pénzt. Szemléletmódjukra jellemző az is, hogy ha kiadásaikat csökkenteniük kell, akkor először a marketingkommunikáción spórolnak.

Hozzátette: mindez abból is adódik, hogy a magyarországi cégek nem feltétlenül rendelkeznek kellő ismerettel a stratégiaalkotást illetően, s inkább csak saját véleményükre alapoznak, amikor meg kell hozniuk egy-egy költségcsökkentési döntést.

A kutatás kimutatta, hogy a nagyobb cégek forgalmuk kisebb részét fordítják marketingre: ez az arány a több mint 1,5 milliárd forint nettó bevétellel rendelkező vállalatok körében 1,5-1,6 százalék, míg az ennél kisebb bevételű cégek esetében 3,5 százalék. A magyar cégek árbevételük arányában 2,6 százaléknyi összeget, míg a multik csak 1,8 százalékot költenek marketingkommunikációra.

A kutatás kimutatta azt is, hogy a marketingbüdzsé legnagyobb, 30 százalékos részét rendezvényekre költik a cégek, hirdetésre 19 százaléknyi, PR-re 16 százaléknyi, míg arculat kialakítására 14 százaléknyi részt áldoznak.

Jekler Rudolf ezzel összefüggésben elmondta, hogy a hirdetési kiadásokon belül a legnagyobb részt az informatikai magazinok képviselik, míg az üzleti és gazdasági magazinokban, illetve a napilapokban az erre szánt pénz 27, valamint 10 százalékos részét költik el a cégek. Az online hirdetési felületek egyelőre 12 százalékos részt képviselnek a hirdetéseken belül, ám ez a kutatás szerint a következő években a háromszorosára nő a hagyományos hirdetési formák rovására.

A kutatás alapján Jekler Rudolf közölte azt is, hogy a jövőben a marketingkiadásokon belül a hirdetésekre fordított összeg folyamatosan csökkenni fog, míg a PR-re és a rendezvényekre költött pénz bővül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik