Belföld

Díjnyertes környezetvédelmi fotók kiállítása

A Bayer Hungaria környezetvédelmi fotópályázatának legjobb képeiből nyílt kiállítás a Mammut bevásárlóközpontban.

A Bayer Hungaria idén először Magyarországon is megrendezte Lengyelországban több éve sikerrel futó ökológiai fotópályázatát, most: „Fókuszban a környezetvédelem: a víz” címmel. A pályázatra több mint ötszáz pályamű érkezett. A zsűri által legjobbnak ítélt, köztük a díjazott képeket a rendező kiállításon mutatja be a nagyközönségnek.

A kiállítást, más országokban már bevált módon, nem művészeti galériában, hanem nagy forgalmú, széles közönség által látogatott helyszínen, a Mammut bevásárlóközpontban rendezték meg. A kiállítást, amely október 31-ig megtekinthető, Alexander von Jagwitz-Biegnitz nyitotta meg a Bayer képviseletében, és Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke, a zsűri elnöke mondott bevezető értékelést.

A pályázaton három kategória-díjat osztottak ki, valamint kiadták a Bayer nagydíját (Grand Prix), a zsűri különdíját, és az újságírói díjat is. A díjazottak:

– Élő Természet: Máté Bence: Viharban
– Pusztuló Természet: Somogyi Márk: Tűzsárkány
– Események: Völgyi Attila: Sziget
– Grand Prix: László János: Barbie-tó

A zsűri különdíját és az újságírói díjat is Dr. Kovács Péter Tiszta forrásból című képe kapta.

További felvilágosítás: Hoffmann Zoltán (a fotópályázat referense) Bayer Hungaria Kft. 487-41-76 zoltan.hoffmann.zh@bayer-ag.de

Ajánlott videó

Olvasói sztorik